Az időtlenséget árasztó hangulatos rózsakert igazi hungarikum-gyűjtemény, 1200 különböző fajtájú, magyar nemesítésű, összesen 8000 tő rózsát nevelnek itt. Nem érdektelen, hogy az egyes fajtákat a trianoni békediktátummal elszakított magyar településekről és hírességekről nevezték el, így hát a helynek szelleme van.

E szellemiséghez kapcsolódik a Kárpát-medencei Borászok Találkozója, mely hangsúlyosan összmagyar bor-seregszemle; ezt hirdeti hitvallásként a két esztendővel ezelőtt Laposa József tájépítő mérnök és jeles észak-balatoni vincellér által megfogalmazott Borszerződés is: „Mi, magyar borászok, határon innen és túl elérkezettnek látjuk az időt, hogy összetartozásunkat szerződésben erősítsük meg. Azokban a napokban, hetekben, amikor a magyar nemzet fájó gyalázatot mos le magáról a kettős állampolgárság megadásával és a nemzeti összetartozás kinyilvánításával, nekünk, magyar borászoknak szent kötelességünk a magyar borkultúra határokon átívelő egységét megteremteni. A Kárpát-medence hegy- és domboldalain a sajátos ökológiai adottságok következtében egyedi ízvilágú, csodálatos borok teremnek. Ezek a természeti adottságok és az emberi munka közös eredményeként megszületett, illetve születendő borok az összhang, az összetartozás jelképei. Az itt összegyűlt borászok hitet tesznek a Kárpát-medencében élő népek közös jövője mellett. (…) Hisszük és valljuk, hogy a Kárpát-medence emberben és borban összefüggő, organikus egység.”

Fentiek jegyében zajlott az idei találkozó is, mely nem a borászat szalmai kérdéseit: a savgerincet és a tannint, a mustfokot és a szüreti időpontot állítja elsősorban középpontba, hanem a jó hangulatú együttlétet, a baráti beszélgetéseket.

Az emberléptékű, áttekinthető találkozón ezúttal is ismeretlen volt a nagyszabású fesztiválokat gyakran kísérő zsúfoltság, a borászok és a borisszák oda tudtak figyelni egymásra és a borra.

A helyi önkormányzat által is támogatott összejövetelen persze azért a magyar bor volt a főszereplő, mely ezúttal is a legmagasabb színvonalon képviseltette magát, jól érthetően kifejezve egy-egy Kárpát-medencei táj sajátosságait.

Balla Géza fűszeres, éjsötét tónusú fekete leánykája a Marostól ölelt Arad-Hegyalja ízeit villantotta fel, Maurer Oszkár 1880-as telepítésű (!), gyalogművelés, hajdújárási illetőségű kadarkáján keresztül a Délvidék történelmét kortyolhattuk, Bott Frigyes vagy épp Kasnyik Tamás vibráló lendületű zöldveltelinijei a felvidéki muzslai hegy könnyed kedvességét foglalták magukba, és mellettük ott sorakoztak olyan belső-magyarországi nagyágyúk, mint például Simon József vitézségre indító férfias karakterű egri bikavére, Laposa József Balaton-illatú és vulkáni tűzzel telt olaszrizlingjei, netán Lenkey Géza Tokaj-Hegyalja üzenetét hordozó vulkán-szülte furmintjai.

A gyerekek sem unatkoztak, a Hagyományok Háza munkatársai segítségével hagyományos játékokat tanulhattak és készíthettek, aki pedig esetleg megfáradt a Kárpát-medence borok általi fölfedezésébe, belefeledkezhetett Ferenczi György blues-muzsikájába vagy – Póka Egon és barátai tolmácsolásában – a Led Zeppelin, Jimi Hendrix és más klasszikusok zenéjébe.

Ágoston Balázs