A Múzeumok éjszakája több ezer programmal, köztük koncertekkel, tárlatvezetésekkel, interaktív eseményekkel, családi és gyermekprogramokkal, filmvetítésekkel, valamint táncházzal és színdarabokkal várja a látogatókat június 22-én – közölték a szervezők az MTI-vel szerdán.

Hirdetés

A közlemény szerint rendezvény nagykövete Csőre Gábor Jászai Mari-díjas színművész lesz.

A rendezvény kiemelt helyszínén, Székesfehérváron mintegy húsz helyszínen várják a látogatókat. A székesfehérvári Szent István Király Múzeum valamennyi kiállítóhelyén különleges tárlatokkal és programokkal készülnek a szervezők. A Csók István Képtárban elismert művészek segítségével a kínai szellemi és kulturális örökség létrejöttét és a nyugati civilizációra gyakorolt hatását mutatják be olyan tradicionális művészeti formákon keresztül, mint a kalligráfia, vagy a kelmefestés.

Korábban írtuk

Az eseményen a teaszertartás, a klasszikus tánc, valamint a harcművészeti bemutatók mellett a látogatók megismerhetik a hagyományos kínai hangszereket is. A Palotavárosi kiállítóhely néprajzi tárlatán tűzzománc workshop lesz, a Városi Képtárban pedig alkotó foglalkozáson kelnek életre a Deák Gyűjtemény Freskós Termében „élő” különleges lények. Ugyanitt az est folyamán koncertet ad a Makám Quartet. A tájékoztatás szerint lesznek programok a Fekete Sas Patikamúzeumban is, ahol gyógynövényszakértők tartanak előadásokat az ehető virágokról.

Az esemény hivatalos oldala – a muzej.hu – a részletes programkínálattal június elején indul. A Múzeumok Éjszakája fő szervezője a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM).