Titkok a palotában

Az Iparművészeti Múzeum felújítás miatt két és fél évvel ezelőtt bezárt, az azóta eltelt idő alatt az intézmény szakemberei az épület kiürítésén és a gyűjtemény szakszerű elköltöztetésén dolgoztak. Egyetlen tárgy sem szenvedett sérülést, az aprólékos munka eredményeképpen több százezer védett alkotás került át a múzeum kőbányai raktárbázisába. Mostanra érkeztek e folyamat végéhez, a napokban a költözés legutolsó szakasza, az épületbe beépített speciális műtárgyak szakszerű leválasztása zajlik. A házat rövid időre megnyitották az újságírók előtt, így testközelből volt látható, milyen körülményes, aprólékos beavatkozások sorát igényli mindez.

Lépdelő pávák, reppenő pillangók

Lechner Ödön és Pártos Gyula épülete a szecesszió magyar irányzatának egyik legszebb példája: tervezői a nemzeti építészeti formanyelv megteremtéséhez a magyar népművészet és a keleti kultúrák mintakincséből, valamint a nyugati építészet korabeli, kortárs megoldásaiból is merítettek. Megtestesült benne a lechneri gondolat, az önálló nemzeti építészeti stílus ideája, már csak ezért is nagy öröm, hogy most sor kerülhet a megújulására.

Egyelőre azonban a múzeum elzárt terei inkább elhagyatott kastélyra emlékeztetnek: a legutolsó kiállítás enteriőrjének nyomai még láthatók egy-két teremben, a kanyargós folyosók kihaltak, mintha a lélek is kiköltözött volna a falak közül. Később kiderül, ez csak a látszat: az épületben komoly munka folyik. Cselovszki Zoltán főigazgató elmondja, mára teljes mértékben kiürítették az intézményt, csak a beépített műtárgyak bontása zajlik.

Az egykori igazgatói lakrész falára Radisics Jenő direktorságának idejében – 1896 és 1917 között – került fel a Walter Crane, a preraffaeliták iskolájához tartozó angol festő és iparművész tervezte Pávakert című műtárgytapéta, ami 1889-ben aranyérmet nyert a párizsi világkiállításon. Most azonban, a közelgő átfogó rekonstrukció miatt, el kell távolítani a falról, e kényes művelet egy mozzanatát mi is láthatjuk. A kőszobrász-restaurátorok a papír védőréteggel lefedett, egyébként igen sérülékeny, hártyavékony tapétát – hasonlóan a falképek levételénél használt módszerrel – a fal egy részével együtt választják le. A tapétarészleteket aztán fakalodákba fektetik, lezárják, és amint eljön az ideje, restaurálják majd. Darabos Edit, a múzeum főrestaurátora feleleveníti, hogy 1900-ban Crane több száz alkotásával önálló tárlaton mutatkozott be Budapesten, amelyen a Pávakert című tapéta is látható volt. És mert hazánkban nagyon kevés helyen őrződött meg történeti enteriőrben műtárgytapéta, így ennek a darabnak a restaurálása kiemelkedően fontos feladat. Ugyanebben a helyiségben, a lábazati burkolat leemelésekor nagy meglepetés érte a kutatókat: újabb látványos tapétarészlet bukkant elő, vélhetően ugyancsak Crane-tervezés. A jelenleg leginkább dohánybarna színű, nyomott mintás felületen átdereng egykori szépsége, a virágokkal és pillangókkal teli tapéta egészen biztosan pazarul festett – a szakértők ezzel a darabbal is hasonlóképpen járnak majd el, hogy megmentsék az utókornak. Walter Crane egyébként Zsolnay Vilmossal is jó barátságot ápolt, Radisics Jenő pedig, mint az angol arts&crafts, vagyis az ipari jellegű sorozatgyártás ellenpólusaként a kézművesség szépségét, igényességét hirdető mozgalom híve, ennek az irányzatnak terjesztését, felvállalását igen fontosnak tartotta.

Eredeti színek

Az épület rejtett titkai tárultak fel az első emeleti galérián is, a mennyezetre erősített gipsz műtárgyak bontásánál, amelyek az alsórákosi Sükösd–Bethlen-kastély XVII. századi mennyezetének másolataként kerültek ide 1915-ben. A már leválasztott gipszszobrocskák, a bumfordi puttók, virágfüzérek és folyondárok kavalkádja a padlóra fektetve, beszámozva várja, hogy elcsomagolva a raktárba kerüljön. A gipszstukkónak a jövőben egyébként kulturális küldetése is lehet: a mára igencsak lerobbant állapotú alsórákosi kastély mennyezetének felújításához valószínűleg e másolat szolgál majd mintaként.

A mennyezet leválasztásakor érte a legnagyobb meglepetés a restaurátorokat, a letakart falfelületen ugyanis csodás virágos díszítmények kerültek elő. Szerencsére a gipszstukkót szögekkel, drótokkal és néhol, a festetlen szakaszokon ragasztással erősítették fel, így nem sérült a díszítés. A művészettörténészek a korabeli fotók alapján tisztában voltak vele, hogy Lechner idején az épület belülről is csodaszép festéseket rejtett, ám az eredeti színeket csak most láthatták először. Az egyelőre kérdés, hogy mindezt visszaállítják-e a felújítás után, a főigazgató szerint ugyanis e felület restaurálása legalább másfél évet venne igénybe, nem beszélve a jelentősen megugró költségekről.

A múzeum belső terei tehát eredetileg gazdagon díszítettek voltak, csak az 1920-as években, az egyszerűsítés jegyében festették őket vakító hófehérre. A gipszstukkó mellett itt, a galérián várnak a sümegi püspöki palota barokk könyvtártermének belső dekorációi is, amelyből 1922-ben építettek teljes enteriőrt az Iparművészetiben.

Puritán szépség

Az erdélyi középkor egyik fennmaradt műemléke a XIII. században épített maksai református templom, innen származik az a jókora kazettás famennyezet, amelyet ugyancsak a napokban szereltek le a restaurátorok a múzeum Maksai termében. A fal mellett sorakozó fatáblák mindegyike egy-egy műalkotás, napszimbólumok, virág- és növényi motívumok váltakoznak a protestáns ízlésnek megfelelő puritán díszítettséggel. A fenyőből készült táblák jóval fiatalabbak a templomnál, az újjáépítése idején készültek: az 1700-as években. A kutatók szerint e század közepén került a kazettás famennyezet a hívők feje fölé, elfedve a gótikus boltozatot, amely Székelyföld legszebb ilyen jellegű alkotásai közé tartozik. 1894-ben, a templom teljes átépítése során szállítottak át az Iparművészetibe, majd a hatvanas években állagvédelmi okokból csavarozták fel a terem tartógerendáira, így oldották meg ugyanis a megfelelő szellőzését. A Magyar Képzőművészeti Egyetem Restaurátor Tanszékén folyik jelenleg a műtárgy festék- és pigmentvizsgálata, ennek alapján már tudni lehet, az egykori mesterek jóval élénkebb színű anyagokat használtak a festéskor, mint ami most látható.

A múzeum felújításával kapcsolatban a rendhagyó bejárás végén elhangzott az is: a több évig tartó munkálatok során igyekeznek majd az egykori történeti terek legtöbbjét eredeti állapotában visszaállítani.