A Szentháromság téren álló Pénzügyminisztérium a századforduló egyik jelentős építkezésének számított, amit az is bizonyít, hogy pazar kiállítású albumot adtak ki az épületről – ilyen kötet csupán néhány középületről, például a Parlamentről vagy az Igazságügyi Palotáról készült akkortájt.

Hirdetés

A Fellner Sándor által neogótikus stílusban tervezett Magyar Királyi Pénzügyminisztérium épülete igencsak megsínylette a II. világháború pusztításait és az azt követő korszak vonalas ideológiáját, műemlékvédelmi és esztétikai szemléletét: évtizedeken át torzóként szimbolizálta a historizáló építészettel szembeni egykor heves el­lenérzést. Mindez napjainkra megváltozott, így afféle építészeti igazságtételként is értelmezhető, hogy a kormány a rekonstrukció mellett döntött. 2018-ban kezdődtek a helyszíni munkálatok, melyek befejezésekor az épület méltó módon helyreállítva kapja vissza egykori rendeltetését.

Az épületről és a rekonstrukcióról ITT írtunk bővebben.

Fotók: Vermes Tibor/Demokrata

Korábban írtuk