Hirdetés

Mindig érik az embert meglepetések. Engem legalábbis. Sokáig nem tudtam, hogy kádkő gyártásával milliárdossá lehet válni. Ebbe a titokba Gyurcsány gyáros avatott be. Csodás termékének felmutatásával és annak közlésével, hogy meg fogja mutatni gyermekeinek, abból lett a vagyona. Arról nem tett említést, hogy miből vette meg a gyárat; hogy vásárlási értékét milyen munkával szerezte. No de erre még fény derülhet. Most legyen elég annyi, hogy van az a gyár, ahol majd a gyermekei is dolgozni fognak, s hogy az már nem is gyár, hanem aranytojást tojó tyúk, sőt, egyenesen egy pénzverde. A jövedelméből lehet hiteleket adni kamatra, idővel a bankok lehúzhatják a rolót. Gyurcsány tájékoztatása szerint a családi vagyonból Klárika ad kölcsönt, mert ő maga politikus, pénzügyekkel nem foglalkozik.

Már csak egy dolog érdekel, miért nem én vásároltam meg azt a gyárat? Hosszas töprengés után rájöttem, rosszkor voltam rossz helyen, nem kerülhettem rokoni kapcsolatba Apró Piroskával, más pedig nem adhatott volna vissza nem térítendő hitelt.

Késő bánat. Pénztárcámban csak apró csörög, de legalább mégis nyugodtan alhatok. Hiteleket nem adhatok, az aprópénzem nem tud kamatozni, és szegény Czeglédy Csaba sem jöhet hozzám hitelért.

Korábban írtuk