Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Hirdetés

Gulyás Gergely közölte, a döntés azt a célt szolgálja, hogy bizonyos egészségügyi szolgáltatások szélesebb körben legyenek elérhetőek. Példaként említette az emlődaganat vagy a nem kissejtes tüdődaganat kezelésére szolgáló készítmények alkalmazását, a terápiás paletta szélesítését és a várólisták rövidülését.

Beszámolt arról is, hogy a kormány még novemberben tárgyalni fog egy komplex javaslatot a kórházak finanszírozásáról annak érdekében, hogy felszámolható legyen a kórházak adósságállományának újratermelődése. Finanszírozási rendszerhiba van – fogalmazott, hangsúlyozva, hogy ha az nem változik, a probléma nem oldható meg. Megjegyezte: például a traumatológiai ellátás állandó hiányt termel, míg a szívgyógyászat jól finanszírozott.

A miniszter közölte azt is, hogy a kormány támogatta a zalaegerszegi Mindszenty-múzeum és konferenciaközpont megvalósítását nyolcmilliárd forintból. Megjegyezte, a fejlesztésre beérkezett árajánlatok a tervezettnél magasabbak, de a szükséges forrást biztosítja a kormány.

Hozzátette: a kabinet ugyancsak támogatja a Szegedi Tudományegyetemen egy integrált „fejközpont” létrehozását, azaz a jelenleg külön működő arc- és állcsontsebészeti, szájsebészeti, fül-orr-gégészeti, fej- és nyaksebészeti, idegsebészeti és szemészeti ellátásokat egy tömbbe vonását, az előkészítésre 450 millió forintot biztosítottak.

Gulyás Gergely elmondta, a kormány támogatja a közbeszerzési törvény módosítását, azt szeretnék, ha élesen elválna egymástól az európai uniós pénzek, illetve a belföldi pénzek felhasználásával kapcsolatos szabályozás. Az eddigi kettős, a Miniszterelnökség és a közbeszerzési hatóság általi ellenőrzés lassította az eljárásokat, ezért a közbeszerzés hatálya alá eső belföldi beruházásoknál a kormány elegendőnek tartja, hogy ha a közbeszerzési hatóság állít ki tanúsítványt – magyarázta, hozzátéve: remélik, ez érdemben gyorsítja a beruházásokat.

Volt kérdés arról, hogy a Momentum nem a magyar, hanem a liberális párti román jelöltet támogatja a román elnökválasztáson. Gulyás Gergely közölte, eddig azt tapasztalták, hogy a román ügynökök fedésben dolgoznak, ha magyar nemzetiségűek voltak, akkor is. Ez egy új jelenség – mondta.

A magyar nemzeti érdekek képviseletének az a minimuma, hogy ha egy határon túli párt van, akkor azt a magyar politikának egységesen támogatnia kell – rögzítette. Szégyellje magát az, aki egy magyar párttal szemben egy korrupt liberális, nem magyar jelöltet támogat – tette hozzá.

Kérdezték arról is, hogy a főváros leállította a XIII. kerületben lévő Szent István parkba tervezett Szent István-szobor felállításának előkészületeit. A miniszter azt mondta, lehetőséget adna az új közgyűlésnek arra, hogy válasszon Szent István és Lukács György között.

Arra a felvetésre, hogy a székesfehérvári polgármester javasolta, az augusztus 20-i állami ünnepségeket vidéken tartsák, Gulyás Gergely közölte, lehetne arról vita, hogy egy-egy nemzeti ünnepet vidékre vigyenek. A német egység napját Németországban minden évben más tartományban ünneplik – közölte.

Szólt arról is, hogy a második gazdaságvédelmi akcióterv a jövő év első felében kerülhet az Országgyűlés elé, hasonlóan az újabb családvédelmi intézkedésekhez.

A győri polgármester-választással kapcsolatban azt mondta, „minden győri potenciális jelölt”. Jövő héten lesz Fidesz-elnökségi ülés, várhatóan ott szóba kerül ez a kérdés – tette hozzá. Kitért arra is, hogy Borkai Zsolt polgármester távozásával a győri közgyűlés gondoskodik majd a helyettesítéséről.