Áprilisban a hátrányos helyzetű és alacsony iskolai végzettségű emberek foglalkoztatásának elősegítésére 6,3 milliárd forint keretösszegű felzárkóztató program indul – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szerdán sajtótájékoztatón, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Mátészalkán.

Czibere Károly elmondta, az Aktívan a tudásért! elnevezésű projekt célja, hogy a képzettséggel nem rendelkezők a projekt egymásra épülő képzései segítségével be tudjanak lépni a munkaerőpiacra, munkahelyet és munkatapasztalatot szerezzenek.

A kiemelt program pályázati kiírása január 31-én jelent meg, végrehajtója pedig a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság lesz. A program várhatóan áprilisban indul és négy évig tart, abban a korábbi időszak 16 ezer támogatottjánál többen, mintegy 25 ezren vehetnek részt – tette hozzá az államtitkár.

Az alapvető cél az, hogy Magyarországon minden embernek legyen lehetősége részt venni a foglalkoztatásban, valamint integrálódni, vagy visszaintegrálódni a munkaerőpiacra – fogalmazott Czibere Károly.

Hozzátette, a hátrányos helyzetű térségekben élő, hátrányos helyzetű emberek számára a társadalmi integráció esélyét a munka adja meg, ezért kell esélyt biztosítani a nyolc általános iskolai osztályt el nem végzett, vagy a nagyon alacsony iskolai végzettséggel rendelkezők foglalkoztatására.

Az államtitkár kifejtette, a romák élethelyzetét vizsgáló, kilenc országban elvégzett uniós vizsgálat eredménye szerint leginkább Magyarországon „ment előrébb” a romák felzárkóztatásának és társadalmi integrációjának ügye. Európában Magyarországon a legnagyobb a foglalkoztatási ráta a romák körében – közölte.

Czibere Károly elmondta, 2016-ban létrejött a felzárkózást segítő gazdasági fórum, amelynek Magyarországon működő nagyvállalatok a tagjai. A most induló programba beépítették a fórum tagjainak javaslatait is arra vonatkozóan, hogy milyen eszközökkel lehet a hátrányos helyzetű emberek foglalkoztatási esélyeit javítani.

Az Aktívan a tudásért! másik újítása az alapkészségek megszerzésének segítése mellett a munkatapasztalat-szerzésre történő orientáció, valamint az egymásra épülő képzések lehetősége. Ennek keretében esély van a teljesen képzetlenek számára például az általános iskola elvégzésére, vagy – más programok segítségével – akár OKJ-s oklevelek megszerzésére, amelynek végén „ott van a munka” – fogalmazott az államtitkár.

Kiemelte, nemcsak egy-egy képzés elvégzéséhez szeretnék hozzásegíteni az embereket, hanem egy olyan mentorálást kívánnak nyújtani, amely később már a munka világába történő belépést jelenti.

Czibere Károly hozzátette, a program fontos célja a szakmatanulás megalapozása és a funkcionális analfabetizmus csökkentése is.

MTI