Magyar Falu Program – Bakony

A Magyar Falu Programot 2018-ban hirdette meg a Kormány annak érdekében, hogy erősítse a falvak népességmegtartó erejét, segítse a helyi közösségeket és kényelmesebbé tegye a vidéki életet.🏡 A végrehajtás 2019-ben kezdődött és a helyi életminőség javítását célzó pályázati alprogram mellett hozzátartozik a falusi CSOK is, valamint az az útfelújítási program, amelynek keretében 800 kilométernyi alacsonyabb rendű útszakasz újulhat meg 2019-2020-ban.Új orvosi eszközök, megszépült óvodaudvar, felújított utak – ilyen, a Magyar Falu Programban megvalósult beruházásokat láttunk Veszprém megyében, ahol Pápateszért, Nagygyimótot és Bakonybélt látogattuk meg Gyopáros Alpár kormánybiztos úrral. Reméljük, hogy mindezek segítik majd, hogy minél többen gondolják úgy, hogy érdemes ezekben a falvakban maradni vagy esetleg ideköltözni.

Gepostet von Szentkirályi Alexandra am Dienstag, 9. Juni 2020
Hirdetés

A Magyar Falu Programot 2018-ban hirdette meg a kormány annak érdekében, hogy erősítse a falvak népességmegtartó erejét, segítse a helyi közösségeket és kényelmesebbé tegye a vidéki életet. A végrehajtás 2019-ben kezdődött és a helyi életminőség javítását célzó pályázati alprogram mellett hozzátartozik a falusi csok is, valamint az az útfelújítási program, amelynek keretében 800 kilométernyi alacsonyabb rendű útszakasz újulhat meg 2020 végéig.

„Új orvosi eszközök, megszépült óvodaudvar, felújított utak – ilyen, a Magyar Falu Programban megvalósult beruházásokat láttunk Veszprém megyében, ahol Pápateszért, Nagygyimótot és Bakonybélt látogattuk meg Gyopáros Alpár kormánybiztos úrral” – írta a kormányszóvivő.

„Reméljük, hogy mindezek segítik majd, hogy minél többen gondolják úgy, hogy érdemes ezekben a falvakban maradni vagy esetleg ideköltözni”

– tette hozzá.

Korábban írtuk