Jelentősen emelkednek 2022-ben a fizetések, a cégek közel háromnegyede tervez valamekkora béremelést, többségük az inflációt is meghaladó mértékben. Az ipar és az energiagazdálkodás területén arányuk meghaladja a nyolcvan százalékot – derül ki a Profession.hu legfrissebb felméréséből

Hirdetés

A bérek érezhető emelkedésének a munkavállalók megtartása az egyik legfontosabb mozgatórugója, irántuk a kereslet ma már a járványt megelőző időszakhoz képest is nagyobb. Az állásportál elemzéséből az is kiderül, az idei béremelési szándék jellemzően a vállalkozás összes munkavállalóját érinti, és mértékében is bőven meghaladja a tavalyit. A megkérdezett cégek mindössze hét százaléka jelezte, nem tervez béremelést, ezek árbevétele nem éri el az évi ötmillió forintot. Kedvező, hogy a vállalkozások nem a béren kívüli juttatások emelésével növelnék a jövedelmet.

A Profession felmérése megegyezik az elemzők és a munkáltatók várakozásaival. Az érdekképviseleti beszámolók szerint idén nem ritka a 15-20 százalékos béremelés sem, sőt a hosszabb távú, több évre megkötött megállapodások is két számjegyű emelésekről szólnak. Ez összességében azt jelzi, hogy a magyarországi keresetek értéke is nő, az évek óta befagyott nyugat-európai fizetésekhez képest így csökken a lemaradás.

A béremelésekhez erős hátteret nyújt az a tény, hogy Magyarország csökkentette legjobban a béreket terhelő adókat az unióban. Az Eurostat legfrissebb adatait Varga Mihály ismertette a közösségi oldalán. A pénzügyminiszter kiemelte: 2009 és 2020 között Magyarországon 9,5 százalékponttal csökkent az átlagbérre számított adóék. Idén az újabb jelentős csökkentés 600 milliárd forintot hagy a vállalkozásoknál, amely részben fedezi a béremelések jelentette többletköltséget is.

Korábban írtuk

A további részletekről IDE kattintva a Magyar Nemzet honlapján olvashat.