Rétvári Bence a bejegyzésben rámutatott: egy politikai pártnak, egy országgyűlési képviselőnek a szavazatai mutatják meg a leginkább, hogy mi a fontos számára és mi nem.

Hirdetés

„A baloldali képviselők az elmúlt években több tucat alkalommal szavaztak a gyermekeket, sokszor a szociális gondoskodásban élő gyermekeket védő jogszabályok ellen”

– hangsúlyozta.

A politikus példákat hozott arra, hogy mik nem jöttek volna létre, ha a baloldalon múlik, mert azokat nem szavazták meg a parlamentben.

A baloldal nem támogatta 2012-ben az új, minden eddiginél szigorúbb, a gyermekek védelmét hangsúlyosan megjelenítő új büntető törvénykönyv bevezetését, így ha a baloldalon múlt volna, ma nem védené a gyerekeket az EU legszigorúbb büntető törvénykönyve, amely nem a bűnöst, hanem az áldozatot védi – kezdte a felsorolást Rétvári Bence.

Korábban írtuk

Hozzátette, a baloldal nem támogatta, hogy akik gyermekek sérelmére követtek el súlyos bűncselekményeket, azok a jövőben ne végezhessenek gyermekek nevelésével vagy gondozásával kapcsolatos munkát. A baloldal nem nyújtott volna segítséget a kiszolgáltatott helyzetben lévő áldozatoknak. A baloldal nem támogatta a kapcsolati erőszak mint bűncselekménytípus bevezetését. Ha rajtuk múlt volna, ma nem lenne fokozott védelme az erőszakot, megaláztatást elszenvedő, az együttélésből fakadóan kiszolgáltatott gyermekeknek, házastársaknak, élettársaknak – sorolta Rétvári Bence.

Úgy folytatta, hogy a baloldal nem támogatta a titkos menedékházak (úgynevezett shelter house) törvényi létrehozását, ha rajtuk múlt volna, ma nem lennének olyan helyek, ahova a kapcsolati erőszak áldozatává vált anyák a gyerekeikkel el tudnak rejtőzködni az őket bántalmazók elől.

A baloldal nem támogatta a gyámhatóság, gyermekvédelmi jelzőrendszer megerősítésére vonatkozó törvénymódosítást sem, így ha rajtuk múlt volna, ma nem lenne bevezetve a kiskorúak esetében az ellátás visszautasításának tilalma a háziorvossal, házi gyermekorvossal és védőnővel történő együttműködésre is – tette hozzá.

A baloldal nem támogatta, hogy egységes eljárásrend alakuljon ki a gyermekvédelmi intézményekben, a nevelőszülőknél és a javítóintézetekben élő gyermekek bántalmazási eseteinek kivizsgálására és kezelésére, így ha rajtuk múlt volna, ma nem lehetne gyorsabban és hatékonyabban kivizsgálni és kezelni a gyermekekkel kapcsolatos bántalmazási eseteket. A baloldal nem támogatta a gyermekek otthongondozási díjának bevezetését, mely az önmagukat ellátni nem tudó, egész napos gondoskodást igénylő, súlyosan fogyatékos, tartósan beteg gyermekről való gondoskodást segíti, így ők nem nyújtanának magasabb anyagi támogatást a gyermeküket otthon gondozó szülőknek. A baloldal nem támogatta a gyermekbántalmazás esetén korszerű segítséget és kezelést nyújtó Barnahus-modell hazai átültetését, így ha rajtuk múlt volna, ma a szexuálisan bántalmazott gyerekeket nem biztonságot nyújtó környezetben, gyermekbarát szobákban, szakemberek segítségével hallgatnák meg az esetről, hanem a felnőttek számára használt, a gyerekekben rossz érzést keltő, hivatalos, rideg körülmények között – olvasható a bejegyzésben.

Rétvári Bence közölte azt is, hogy a baloldal nem támogatta a pedofilnyilvántartás létrehozatalát, így ha rajtuk múlt volna, ma nem nézhetnék meg a szülők egy online adatbázisban, hogy a gyermekükkel foglalkozó személyt elítélték-e korábban gyermekek sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmény miatt. A baloldal nem támogatta, hogy a gyermekek sérelmére elkövetett súlyos szexuális bűncselekmények ne évüljenek el, így ha rajtuk múlt volna, ma nem lenne lehetősége a sértettnek bármikor, akár évekkel később is feljelentést tenni – fogalmazott az államtitkár.

Azt is írta, a baloldal nem támogatta a gyermekpornográfia elkövetőivel szembeni súlyosabb szankciókat, így ha rajtuk múlt volna, ma nem lenne tilos a gyermekpornográfia elkövetőinek egy idő után újra gyerekek közelébe kerülni.

A baloldal 2022-ben nem támogatta a gyermekvédelmi népszavazást.

Ilyen kifejezéseket használtak az ügyre: „bornírt baromság”, „hülyeség”, „ma egyszerűen nincs Magyarország legfontosabb tízezer ügye között”, „nevetséges”

– írta Rétvári Bence.

A bejegyzés szerint a baloldal 2023-ban arra buzdította az embereket, hogy ne vegyenek részt a nemzeti konzultációban, miközben annak fontos kérdése volt, hogy tovább kell-e szigorítani a gyermekvédelmi szabályozást.

„A sort lehetne még folytatni, hogy hányszor hagyták cserben a gyermekeket. Ezek a példák is jól mutatják, hogy számukra a kormány támadása mindig fontosabb, mint a gyermekek védelme. Folyamatosan bebizonyították, hogy ha gyermekvédelemről van szó, rájuk nem lehet számítani. A kormány pedig évről évre újabb és újabb törvénymódosításokkal erősítette a gyermekvédelmet, és ezt a jövőben is így fogjuk tenni”

– fogalmazott az államtitkár.