A Nyomtass te is! nevű lapot kiadó eDemokrácia Műhely Egyesület a Nemzeti Információs Központ (NIK) nemzetbiztonsági bizottság számára készült második részjelentése alapján 18 090 600 forintot kapott az Action for Democracytól. A Karácsony Gergely és Bajnai Gordon volt munkatársa, a dollárbaloldal intézője, Korányi Dávid által alapított szervezet egy részletben, 2022. március 21-én, azaz mindössze 13 nappal a tavalyi országgyűlési választás előtt utalta át az összeget.

Hirdetés

A Nyomtass te is! büszkén hirdeti a honlapján, hogy egy pártoktól független közösségi hetilap és mozgalom, amely a hiteles információktól elzárt településekre juttatja el a valódi híreket. Ezzel szemben a 2022. évi országgyűlési választás kampányában, illetve azt megelőzően is csak baloldali híreket és álláspontokat jelenítettek meg, továbbá baloldali politikusok és celebek is részt vettek a lap népszerűsítésében, terjesztésében, például Márki-Zay Péter is. Az ezen körökben népszerű kormánykritikus humorista, Bödőcs Tibor pedig a voksolás előtt néhány nappal egy vidékieket lenéző rövid videót tett közzé, amelyben felhívta a figyelmet a Nyomtass te is! újság terjesztésének fontosságára.   

Hogy mennyire nem független a Nyomtass te is!, azt jól mutatja, hogy a baloldali összefogást milliárdokkal támogató Action for Democracy honlapján a Mindenki Magyarországa Mozgalom és a Közélet Iskolája mellett a Nyomtass te is!-t emelik ki olyan „frontvonalbeli” szervezetként, amely a céljaik eléréséért küzd, és amelyet támogatnak.

A Nyomtass te is! mögött az eDemokrácia Műhely Egyesület áll, amelynek László János a jogi képviselője. László János a Demszky-éra alatt a Budapest című portál felelős szerkesztője volt. Az eDemokrácia Műhely másik alapítója, Sükösd Miklós Soros egyetemének, a CEU-nak a docense.

Korábban írtuk

Az egyesület 2021. évi beszámolójából kiderül, hogy az előző évhez képest jelentősen nőttek a forrásaik (a saját tőke mértéke 2020-ban 7,751 millió, míg 2021-ben 40,046 millió forint). Érdekes, hogy a választás előtti évben zárt nyereséggel először az egyesület (22,5 millió forint adózás előtti eredmény). 

A 2021-es évben 61,4 millió forint támogatást kaptak, míg 2020-ban csak 11,4 milliót. Korábban a Norvég Alap is szerepelt a Nyomtass Te is! mozgalmat működtető eDemokrácia Egyesület támogatói között. Az eDemokrácia Műhely az Üvegfalu című pályázatával nyert a Norvég Alap kiírásán. Fontos megjegyezni, hogy Soros György alapítványa, az Open Society Foundations 2017-ben 35 ezer, míg 2020-ban 25 ezer dollárral támogatta az egyesület munkáját.

A dollármédium hangvételéről sokat elárul az a Nyomtass te is! közösségi oldalán tavaly szeptemberben megjelent rövid összefoglaló, amely bemutatta, hogy a hetilap aktuális számában (269.) milyen hírek jelentek meg. Ebből az egyik azt taglalta, hogy a kormány által bevezetett családi otthonteremtési kedvezmény (csok) lehetőségével „egyszerűen nem szabad többé élni.” Egy másik írás a néhány hónapon belül szerintük bekövetkező tömeges munkanélküliséggel riogatott. Azóta már eltelt öt hónap, a riogatás azonban tévesnek bizonyult.

Az eDemokrácia Műhely Egyesület egyébként tavaly aktívan hirdetett választásra buzdító bejegyzéseket. A kampány során 1,6 millió forintot költöttek a Nyomtass te is! felületén található hirdetésekre. Érdekesség, hogy a Facebook hirdetési könyvtára szerint szintén ez a szervezet finanszírozta a Borsod24 (1,2 millió forint) és a Szol24 (434 ezer forint) helyi ügyekkel foglalkozó baloldali hírportálok internetes hirdetéseit is.

A teljes cikket IDE kattintva olvashatják el a Magyar Nemzet oldalán.