„Brüsszel diszkriminatív döntése kizárta a modellváltott intézmények kutatóit abból az együttműködésből, mely Európa versenyképességének egyik lényeges eleme, a Horizont Programból” – emlékeztetett Hankó Balázs a Tavaszi szél elnevezésű konferencián az Óbudai Egyetemen. Mint fogalmazott: ha megpróbálnak minket bezárni, akkor nyitunk a világra. Hozzátette: ezért indították el a magyar kutatók és a magyar kutatás nemzetközi együttműködését elősegítő HU-rizont programot idén 8 milliárd forint támogatással.

Az államtitkár kiemelte: péntektől lehet pályázni a HU-rizont Programra, mely a modellváltott egyetemek fiatal kutatóinak és kutatócsoportjainak teremti meg azt a lehetőséget, hogy együttműködésben, konzorciumban a világ vezető egyetemeivel nyújtsanak be pályázatot olyan területeken, melyek a magyar gazdaság, a magyar társadalom számára fontosak: az egészséges életmód, a zöld átállás és a digitalizáció területén.

Várjuk a HU-rizont Programon keresztül a magyar kutatók pályázatait a világ vezető egyetemeivel – mondta Hankó Balázs, majd hozzátette, hogy innentől a partneregyetemek kutatóinak költségeit is állják ebből programból.

„Mert szemben Brüsszellel, mi hiszünk az együttműködésben, szemben Brüsszellel, mi Európa versenyképességét javítani akarjuk, hiszen a magyar kutatók kiválóak, a magyar fiatal doktoranduszok kiválóak, és mi támogatjuk őket, hogy kutatásaik – melyek a gazdaság és a társadalom eredményességét, azaz életünk javát szolgálják – kiteljesedhessenek” – fogalmazott az államtitkár a konferencia sajtótájékoztatóján.

Hankó Balázs a bővülő ösztöndíjakról szólva felidézte: létrehozták az Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Programot (EKÖP), ennek keretét nyolc és fél milliárd forintról tíz milliárd forintra bővítették. Ez az Új Nemzeti Kiválósági Programot (ÚNKP) és a Kooperatív Doktori Programot (KDP) építi egybe – tette hozzá. Az államtitkár emlékeztetett, hogy létrehozták a Doktorandusz Kiválósági Ösztöndíj Programot is, melyet a jövőben készek bővíteni és erősíteni.

Hirdetés

Hankó Balázs célként jelölte meg, hogy egyre több olyan kutató legyen, aki a vállalati-piaci világból érkezik.

Kiemelte: folytatják a Kooperatív Doktori Programot, melynek keretében a részt vevő doktori hallgatók vállalati együttműködésben, a felsőoktatási doktori iskolák intézményes keretei között dolgozzák fel témájukat.

„Előrelépünk a kutatásban, az innovációban, a felsőoktatásban: több a doktori képzésben részt vevő diák. Az irány egyértelműen jó” – hangsúlyozta Hankó Balázs.

A KIM által küldött írásos összegzés szerint a HU-rizont program részeként külföldi kutatóhelyek és kutatók nemcsak Európából, hanem – kiválósági alapon – a világ bármely országából bevonhatók, a kutatásokat végző nemzetközi konzorciumokat azonban minden esetben magyar felsőoktatási intézmények fogják vezetni.

Korábban írtuk

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból elnyerhető támogatás a kutatás-fejlesztési projektek teljes költségvetését, tehát a magyar intézmények és a társult partnerekként bevont külföldi résztvevők költségeit egyaránt fedezi. Az egy projektre elnyerhető támogatás felső határa 400 millió forint.

A magyar egyetemi kutatócsoportok a Neumann János Program (NJP) három fókuszterületén belül kilenc tématerület közül választhatnak, és két hónap áll rendelkezésükre, hogy európai vagy Európán kívüli kollégáikkal kidolgozzák innovatív koncepciójukat. A pályázatokat 2024. július 5-ig lehet benyújtani.

A HU-rizont Program részeként támogatott, 24-36 hónapig tartó együttműködések további célja, hogy stratégiai fontosságú nemzetközi partnerségek kialakulását indítsák el, és felkészítsék a magyar kutatókat arra, hogy akár nagy létszámú nemzetközi projekteket is képesek legyenek vezetni a későbbiekben.

A Doktoranduszok Országos Szövetsége (DOSZ) által szervezett Tavaszi szél elnevezésű konferenciát 1997 óta rendezik meg. A péntektől vasárnapig tartó eseménynek idén az Óbudai Egyetem ad otthont. A konferencia célja, hogy a hazai és a határon túli doktorandusz közösséget összehozza.