Szalay-Bobrovniczky Kristóf közölte: a szombati nap egy újabb mérföldkő a magyar haderőfejlesztés történetében. „Katonáink olyan tudást és képességeket sajátítottak el az elmúlt egy hónap során, amely alkalmassá teszi őket hazájuk védelmére, arra a feladatra, amely az elmúlt egy év során egy egész nemzet számára értékelődött fel” – mondta.

Hirdetés

Hozzátette, hogy egy évvel ezelőtt tört ki az ukrajnai háború, és egy háború mindig mindent megváltoztat. „Eljöhet a pillanat, amikor a hazánkat, a kultúránkat, a hagyományainkat, a családjainkat és főleg a jövőnket meg kell védeni és mindent meg kell tennünk ennek érdekében” – hangsúlyozta.

Az a célunk, hogy megvédjük Magyarországot, hogy biztosítsuk minden magyar ember számára a legalapvetőbbet, a békét és a biztonságot – szögezte le.

A miniszter kiemelte, hogy egy új magyar honvédséget építenek; ez egy high-tech, modern, digitális haderő lesz és ehhez szükség van a digitális nemzedékre. A magyar honvédség a bátrak közössége, hazafias érzelmű, elszánt, tiszta gondolkodású magyar fiatalok közössége, és „ebbe a közösségbe várjuk az önökhöz hasonló magyar fiatalokat” – szólt a jelenlévőkhöz Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

Korábban írtuk

A Magyar Honvédség Altiszti Akadémián 165-en tették le ünnepélyesen katonai esküjüket, köztük az államfő férje, Veres István. Novák Katalin az M1 aktuális csatornának nyilatkozva azt mondta, hogy hisz a Magyar Honvédség erejében, és egy évvel az ukrán-orosz háború kitörése után mindenki átérezheti, hogy szükség van a honvédekre.

„Minden magyar ember átérezheti, hogy milyen nagy szükség van a honvédek összetartására, erejére és a hazaszeretetére” – emelte ki. Hozzátette, hogy számára a mostani eskütétel éppen erről szólt: „hazájukat szerető és a hazájukat akár az életük árán is megvédeni kész honvédek tettek most esküt”.

A köztársasági elnök bízik abban, hogy sokan fogják az önkéntes tartalékos szolgálatot választani a hagyományos hivatásuk mellett, hiszen ez is egy eszköz, lehetőség arra, hogy a bajban, ha fegyvert kell fogni, meg tudják ezt tenni, meg tudják védeni a családjukat, valamint a hazájukat.

Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnöke az eseményen köszönetet mondott azoknak, akik vállalták, hogy ha kell, fegyverrel védik meg Magyarországot. Köszönetet mondott a hozzátartozóknak is, akik – mondta – rájuk merték bízni fiaikat, lányaikat, szeretteiket, mert tudták, hogy a Magyar Honvédségnél „most már jó kezekbe kerülnek”.

A most esküdt tevők január 16-án kezdték meg az egységes alapkiképzést. Az ünnepélyes eskütételt követően Novák Katalin köztársasági elnök és Szalay-Bobrovniczky Kristóf miniszter átadta Durgó Tamás alezredesnek, az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság parancsnokának azon tíz Iveco busz egyikének a kulcsát, amelyekből a toborzásért felelős parancsokság az év során összesen 21-et kap.

A toborzást segítő járműveket a parancsnokság, a fővárosi és a vármegyei toborzóirodák fogják használni.