Hirdetés

Szlávik János hozzátette: a halálozások és a betegség előfordulása Magyarországon a környező országokéhoz hasonló mértékű.

Az aktív fertőzöttek száma folyamatosan csökken, de miután a betegség hosszú lefolyású, még sokan vannak intenzív osztályon. Jelenleg is ápolnak olyan beteget, aki már négy hete van lélegeztetőgépen – mondta a szakember.

A főorvos beszélt arról is, hogy az országban több tízezer ember eshetett át a koronavírus-fertőzésen, és az ismert esetek 80 százalékánál is enyhe tünetekkel vagy tünetmentesen zajlott le a betegség.

Kitért arra, hogy több mint ezer ember került kórházba, és több mint ötszázan belehaltak a vírus szövődményeibe, hiszen a betegség nem csak a tüdőt, hanem az agyat, a szívet és a vesét is támadja, és ez a beteg alapbetegségeivel együtt végzetes.

Szlávik János kitért arra, hogy a gyerekek esetében a fertőzés enyhe lefolyású, tíz év alatti gyereknél nem tapasztaltak súlyos tüneteket.

A hidroxiklorokin magyarországi alkalmazásával kapcsolatban Szlávik János közölte, a legújabb tudományos eredményeket figyelemmel kísérve úgy döntöttek, nem kezdenek beteget hidroxiklorokinnal gyógyítani itthon.

Hozzátette: mivel nincs törzskönyvezett gyógyszer a koronavírus ellen, azok a terápiák, amelyeket eddig alkalmaztak, korábbi – elsősorban kínai – tapasztalatokon alapultak. Azt mondta: a járvány elején az egyik maláriagyógyszer hatóanyaga valóban szerves része volt a koronavírus-fertőzés terápiájának, „nagyon sok betegnél alkalmaztuk, sikerrel”.

A főorvos közölte, azokat a mellékhatásokat, amelyeket az idős, szívbeteg embereknél megfigyeltek, Magyarországon egy esetben észlelték, és ez elenyésző ahhoz képest, hány beteg kapta ezt a gyógyszert. Szlávik János úgy fogalmazott, „valószínű, hogy csak olyan betegeknél alkalmazták, ahol nem alakult ki mellékhatás”.

Fotó: facebook.com (képernyőfotó)
Korábban írtuk

Péntektől be szabad menni a fővárosi éttermek belső tereibe, fogadhatnak vendégeket a budapesti szálláshelyek, és a sportrendezvények, valamint a nemzeti parkok szabadtéri bemutató létesítményei is látogathatók – közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa a sajtótájékoztatón.

Kiss Róbert alezredes elmondta, megjelent a Magyar Közlönyben a fővárosi védelmi intézkedések következő üteméről szóló kormányrendelet; ennek értelmében a vendéglátóhelyek belső részében a tartózkodás, a megrendelt étel fogyasztása megengedett, de a dolgozóknak a vendégek által látogatott területeken maszkot kell viselniük, és be kell tartani a védőtávolságot. Emellett fogadhatnak vendéget a fővárosi szálláshelyek, kinyithatnak a szabadtéri játszóterek is.

Egy másik kormányrendelet lehetővé teszi szabadtéri rendezvények – többi között sportrendezvények, kulturális rendezvények, színházi előadások, kiállítások, cirkuszi előadások – megtartását.

Ismertette: szabadtéri rendezvénynek kell tekinteni azokat is, ahol az időjárásra tekintettel a szervezők sátorral védekeznek, illetve azt is, ahol az építmény fallal határolt, de részben vagy egészében fedetlen. Utóbbira példaként említette a stadionokat, uszodákat, szabadtéri színpadokat és mozikat.

A kormányrendelet értelmében a nemzeti parkok szabadtéri létesítményei is látogathatók, de mindenki köteles betartani a védőtávolságot.

Nem zárt helyen tartott zenés, táncos rendezvényen is tilos azonban továbbra is részt venni – mondta az alezredes.

A kulturális és sportrendezvényekre vonatkozó részletes védelmi szabályokat a kormányhatározat tartalmazza.

Ismertette: 1653-ra nőtt azok száma, akik vállalták, hogy elektronikusan ellenőrizze a rendőrség, betartják-e a velük szemben elrendelt hatósági házi karantén szabályait. A mobiltelefonra telepíthető alkalmazásnak jelenleg 953 aktív felhasználója van. Szerdán 573 hatósági házi karantént,rendeltek el, így az érvényben levő korlátozó intézkedések száma 11 525 – tette hozzá.

A járvánnyal összefüggésben elkövetett bűncselekmények száma 402-re emelkedett, ebből 107 esetben rémhírterjesztés, 29 esetben közveszéllyel fenyegetés, 128 esetben csalás, 21 esetben járványügyi szabályszegés miatt indítottak nyomozást. Eddig 80 embert hallgattak ki gyanúsítottként.

A határforgalomról szólva elmondta: a teherforgalomban belépőoldalon Tompánál 3, Röszkénél 4, Csengersimánál, Rajkánál és Csanádpalotánál 2-2 órás, míg Ártándnál 1 órás várakozásra kell számítani, a kilépőoldalon Csanádpalotánál 2 órásra, Röszkénél pedig 1 órásra.

A személyforgalomban belépőoldalon Nagylaknál és Csengersimánál 2-2 órás, míg kilépőoldalon Nagylaknál 1 órás a várakozás.

Arra a kérdésre, hogy a szabadtéri színházak, mozik, stadionok esetében a szervezőknek vizsgálniuk kell-e nézők esetleges fertőzöttségét, azt mondta: ilyen kötelezettségük nincs a szervezőknek, ugyanakkor a védelmi intézkedések feltételeinek megteremtése és a szabályainak betartatása az ő felelősségük. Ha valaki megszegi a szabályokat, a rendezvényről eltávolítható – tette hozzá. Az alezredes azt kérte az ilyen szabadtéri rendezvényekre látogatóktól, hogy csak egészségesen vegyenek részt ezeken az eseményeken.