„Kollégáink az éjszaka egy fiatal járókelő segítségével húztak vissza egy sokkos állapotban lévő lányt a Margit híd korlátjáról. Az életveszélyes jelenetet az egyik rendőrünk testkamerája rögzítette” – olvasható a Budapesti Rendőr-főkapitányság Facebook-oldalán.

Hirdetés

Az egyenruhások este fél tíz felé kaptak riasztást, hogy egy lány bele akar ugrani a Dunába, azonban egy járókelő átmászott hozzá a korláton és próbálja visszatartani. Az járőrök három kerületből, perceken belül odaértek a hídra, a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság vízirendészei pedig a folyón figyeltek, és álltak készenlétben, ha a lány mégis leugrana.

Az egyik rendőr a fiatal kezét ragadta meg, társa pedig a derékszíjánál tartva biztosította, nehogy elveszítse egyensúlyát. Egy másik járőr a kőfalra mászott fel és ragadta meg a lány karját, míg kollégája a korlát alatt a lány lábát fogta meg. Az egyenruhásoknak és civil segítőjüknek végül együttes erővel sikerült visszaemelni a 19 éves fiatalt, aki sokkos állapotban küzdött ellene, hogy megmentsék. A kiérkező mentők kórházba vitték.

Korábban írtuk