Fotó: MTI/Lakatos Péter
Hirdetés

Csizmadia László a Bem-szobornál tartott tájékoztatón azt mondta, a lengyelországi események rávilágítottak arra, mi történik akkor, ha az ultraliberális és internacionalista, marxista szemlélet újraéled.

„A lengyel köztelevízió elleni puccsszerű támadás azt jelenti, hogy megkezdődött a jogállamiság és a demokrácia elleni hadjárat” – hangoztatta.

Közölte, hogy a CÖF-CÖKA-t több mint tízéves stratégiai együttműködés fűzi a világ több országában működő Gazeta Polska civil klubjaihoz.

„Ez az együttműködés bajtársi szolidaritásra kötelez bennünket” – jelentette ki.

Korábban írtuk

Fricz Tamás politológus, a CÖF-CÖKA kurátora azt mondta, a „2022-es budapesti gyors sajnos nem érkezett meg 2023-ban Varsóba”. Értékelése szerint Lengyelországban olyanok „kaparintották meg a hatalmat, akik a sarkából akarják kifordítani Lengyelországot a lehető legrosszabb irányba”. Olyan liberális kormány került hatalomra, „amelyik mindennel szakítani akar, ami szent és sérthetetlen volt eddig” – tette hozzá.

„Veletek vagyunk most, akik hisztek a nemzetben, a kereszténységben és a család szentségében, és ellenzékbe kerültetek” – üzente a csütörtöki demonstráció kapcsán a kurátor, megjegyezve, hogy a tüntetés „Lengyelország igazi arcának megmaradása érdekében” szerveződik.

Úgy fogalmazott: Donald Tusk hatalomra kerülésével bebizonyosodott, hogy mire képes a nemzetellenes, globalista, balliberális kabinet.

„Az új kormány törvény- és alkotmányellenes módon felrúgott minden intézményt, a lengyel közmédiában végrehajtott erőszakos személycserék sorozata, majd a volt belügyminiszter és helyettese letartóztatása megmutatta, hogy a balliberálisok számára sem jogi, sem erkölcsi korlátok nincsenek, ha megkaparintják a hatalmat” – mondta.

Hozzátette, hogy a nemzeti szuverenisták sohasem csináltak ilyen „szőnyegbombázást”.

Fricz Tamás szerint a Tusk-kormány jól látható módon a Soros Györgyhöz és fiához köthető hálózatok, a nem kormányzati szervezetek (NGO-k) segítségével került hatalomra.

Arról is beszélt: a lengyel események tanulsága, hogy a balliberális oldal nem kormányváltást hajt végre, hanem „rendszerváltást, rendszerrombolást és értékrombolást”.

„Ha ők kerülnek hatalomra, a demokráciát sárba tiporva, jogellenesen, alkotmányellenesen egyfajta rendszerváltást hajtanak végre, keresztényellenes, szélsőségesen liberális világot akarnak teremteni” – jelentette ki. Megjegyezte, erre készült a baloldal Magyarországon is Gyurcsány Ferenc vezetésével.

Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a CÖF-CÖKA szóvivője úgy értékelte az eseményeket, hogy a lengyel kormány megbízottjai és végrehajtói „jogszerűtlenül leuralták a lengyel közmédiát és hírügynökséget”. Most már ott tartanak – mondta -, hogy korábban büntetőeljárás hatálya alól jogszerűen kivont embereket is bebörtönöznek, képviselőket megfélemlítenek, ártatlanokat vegzálnak.

„Ez a terror egy formája” – jelentette ki. Hozzátette, Donald Tusk „azon politikusbűnözők közé süllyedt, akik jogszerűnek álcázott lépéseiket Brüsszel közönye mellett tudják végrehajtani”.

Párhuzamot vont a lengyelországi események és a 2006-os magyarországi események között. Azt mondta, a lengyel közmédia dolgozóinak megfenyegetése ugyanaz, mint amikor Gyurcsány Ferenc az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése után karhatalmi erőkkel lépett fel, és „rendőrterrort” vetett be a magyar emberekkel szemben.

A Bem-szobornál a résztvevők magyar és lengyel zászlókkal, valamint fáklyák meggyújtásával is kifejezték szolidaritásukat a keresztény-nemzeti-konzervatív lengyel „bajtársakkal”.