Fotó: MTI/Illyés Tibor
Hirdetés

Gréczy Zsolt közleménye:

1. A Párbeszéd és Karácsony Gergely akart mindig előválasztást. A Demokratikus Koalíció komoly fenntartásokkal viseltetik az előválasztással kapcsolatban, mert pontosan tudjuk, amerikai, olasz, francia tapasztalatokból, hogy eredménye szerintünk nem mindig szolgálja a közjót.

2. A hazai választások történetében első előválasztás előzményeként a Horváth Csaba-Karácsony Gergely viadalban a DK volt az egyetlen párt, amely Karácsony Gergely támogatása mellett állt ki nyilvánosan. Érveinket akkor elmondtuk, most nem ismételjük meg.

3. Karácsony Gergely igazat mond, amikor egy levélváltásra hivatkozva DK-Karácsony Gergely megállapodásról beszél. De, ahogyan nem tudjuk megmondani, hogy kit támogatnánk a labdarúgó-világbajnokság döntőjében, amikor még csak a selejtezők mennek, úgy Karácsony Gergely és az MSZP hivatkozása, hogy mi megszegtük a megállapodást, értelem nélküli. Hiszen nyilván nem vonatkozhatott a megállapodásunk másra, mint hogy abban az előválasztási körben mi Karácsony Gergelyt támogatjuk. Mert akkor még az sem volt biztos, hogy lesz-e második választási forduló, az pedig végképp nem, hogy annak kik lesznek a résztvevői.

4. A DK tehát semmilyen megállapodást nem rúgott fel. Ha valaki magyarázattal tartozik, az nem a DK, hanem Karácsony Gergely. A DK január 25-én kötött egy megállapodást Karácsony Gergellyel. A megállapodás szövege így hangzott:

„1) Az MSZP-Párbeszéd formálódó európai parlamenti listáján szerepet nem vállalok. 2) Az európai parlamenti választási kampányban pártsemlegesen, kizárólag mint reménybeli új főpolgármester, csak várospolitikai ügyekben nyilvánok meg 3) Főpolgármester-jelöltként és majdani főpolgármesterként valamennyi budapesti polgár főpolgármestere akarok lenni. Ennek érdekében főpolgármester-jelöltté választásomat követően felfüggesztem társelnöki tisztségemet a Párbeszédben.”

Karácsony Gergely az elmúlt hónapokban ígérete ellenére nem pártsemlegesen, nem kizárólag várospolitikai ügyekben szólalt meg, hiába emlékeztettük erre számtalan alkalommal. Ahogy nem tartotta be azon ígéretét sem, hogy győzelme esetén a Párbeszéd társelnöki tisztségéről haladéktalanul lemond, ezzel is mutatva, hogy ő nem egy párt, hanem valamennyi budapesti ember jelöltje.

5. Ezek elhanyagolható tények lennének amellett, hogy a mi legfőbb kötelességünk, hogy az előválasztásból a lehetséges legjobb jelöltek versenye legyen, és ezzel szolgáljuk hazánknak, Budapestnek tett eskünket. De mert szószegőnek mondanak bennünket, e tények mostantól fontosak. Megjegyezzük: a Demokratikus Koalíció elnöke volt az utolsó, aki kitartott Karácsony támogatása mellett, az új jelölt állításáról a párt Elnöksége döntött 1 tartózkodással.

6. A párt elnöke a lehetséges legkorábbi időpontban, a döntést megelőzően 6 nappal tájékoztatta Karácsony Gergelyt, majd valamivel később Szabó Tímea pártelnököt, hogy álláspontjával egyre inkább kisebbségben marad, és egyre valószínűbb, hogy a DK a második fordulóban nem fogja tudni támogatni Karácsony Gergelyt. Karácsony Gergely jelölt, tehát nem a bejelentés előtt 8 perccel, hanem előtte 6 nappal tudta meg, hogy a DK álláspontjában változás várható.

7. A budapestiek és személyesen Karácsony Gergely jól jár, hogy valóságos verseny alakult ki. Amíg az első forduló valójában arról szólt, hogy az MSZP belső konfliktusok nélkül hogyan tudja Horváth Csaba helyett Karácsony Gergelyt támogatni, a második fordulóban valóban alkalmas és tehetséges kihívók közül kell választania a budapestieknek. Ha Karácsony ebben a körben is győz, bizton számíthat a DK támogatására, ha veszít, akkor saját szándékával is egyezően egy nálánál alkalmasabbnak tartott jelölt lesz Tarlós kihívója. Szerintünk Karácsony Gergely is ezt akarta, amikor kiállt az előválasztás intézménye mellett.

8. Nem akarjuk elhallgatni valóságban meglévő kételyeinket sem. A civil világból érkezett, LMP-t, Párbeszéd Magyarországot, Együttet, Párbeszéd-MSZP szövetséget megjáró Karácsony Gergely személyét és politikai alapállását alapvetően szimpatikusnak tartjuk. Kompromisszumra kész karaktere a legtöbb esetben hiánypótló a magyar politikában. Konkrét ügyek és történések emlegetése nélkül a DK Elnöksége mégis azt gondolja, hogy esélyt kell adni olyan jelöltnek is, aki tudja, hogy időnként nem a megállapodás, hanem a küzdelem hozza a legjobb megoldást. Ezért javasoltunk új jelöltet Kálmán Olga személyében.

9. Örüljünk, hogy van verseny, ne a versengőket vagy az őket jelölőket bántsuk, hanem készüljünk június 26-ára, hogy közös akaratunkból és közös támogatásunkkal ki lesz Tarlós István kihívója és reményeink szerint Budapest új főpolgármestere, mert független, szabad Fővárost kívánunk a budapestieknek!

SZÓVIVŐKÉNT A DK HIVATALOS ÁLLÁSPONTJÁT RÖGZÍTEM:1. A Párbeszéd és Karácsony Gergely akart mindig előválasztást. A…

Gepostet von Gréczy Zsolt am Mittwoch, 12. Juni 2019