Forró Krisztián a Dunaszerdahelyen készült interjúban azt mondta: a közvélemény-kutatások rendre azt mutatják, hogy a Szövetség egyre erősödik, a polgárok pedig egyre inkább a párt felé fordulnak. „A Szövetség jelenleg az egyetlen magyar párt, amelynek esélye van bekerülni a parlamentbe” – fogalmazott.

Hirdetés

A magyar pártelnök szerint ha a szlovákiai magyarok azt akarják, hogy róluk ne nélkülük döntsenek, akkor képviseletre van szükségünk, amire jelenleg a Szövetség az egyetlen megoldás.

A szlovák SAS párt által bemutatott új kisebbségi koncepció kapcsán Forró Krisztián arról beszélt, hogy ez a kezdeményezés „a magyar választók abszolút lenézése”. Az a párt jelentkezett ugyanis ezzel a programmal, amelynek a külügyminisztere magyarellenes kijelentéseket tett, a kormányprogramjukban pedig volt nem egy pont azok közül, amiket most előterjesztettek, mégsem valósították meg őket.

„A szlovák pártok mindig ezt csinálják a választások előtt”, próbálják megszólítani a magyar választókat, és aztán rendre elfeledkeznek róluk. „A szlovák pártok rajtunk nem fognak segíteni, sem gazdasági szempontból, sem a megmaradásunk szempontjából”, minden csak az ígérgetés szintjén marad – hangsúlyozta a magyar pártelnök.

Az elmúlt három és fél év is nagyon jó példája ennek, hiszen nagyon sok ígérgetés ellenére semmi nem valósult meg belőle. Sem a liberális pártok, sem Fico, sem Matovic nem fogja megoldani a magyarok problémáit – jelentette ki Forró Krisztián.

Arra is kitért, hogy a Szövetség minden alkalommal, amikor erre lehetősége volt, felhívta a figyelmet arra, hogy a kettős állampolgárságot szabályozó szlovák törvény – amely szerint ha valaki felveszi egy másik ország állampolgárságát, akkor elveszítheti a szlovákot – alkotmányellenes. Ezt a szlovák alkotmánybíráknak kellene megvizsgálnia és felülbírálnia.

A Szövetség mindig azon dolgozott, hogy a kettős állampolgársági törvény megváltozzon a felvidéki magyarok érdekeit is figyelembe véve, és ezen dolgoznak a jövőben is – emelte ki a politikus. Forró Krisztián kérdésre arra is kitért, hogy örül annak, amiért a szlovák kormány is csatlakozott a magyar és a lengyel döntéshez, amellyel megtiltják az olcsó ukrán gabona behozatalát.

„Minden országnak felelőssége, hogy először a saját polgárain segítsen, és aztán tud esetleg másokon is segíteni.” A Szövetség is a gazdák mellett áll, minden eszközt és lehetőséget megragad arra, hogy megvédje őket, illetve a gabonabehozatali tilalom továbbra is érvényben maradjon – fűzte hozzá Forró Krisztián.

Korábban írtuk