A múlt év végén – november 30. és december 8. között – ezer ember telefonos megkérdezésével készült kutatás szerint a magyarok csaknem fele (45 százalék) bizakodva tekint az új évre.

Hirdetés

A megkérdezettek közül leginkább a 30 év alatti fiatalok tekintenek optimistán a jövőbe. Mellettük a nők, a gyesen, gyeden lévő kisgyermekes anyák és a három vagy több gyermeket nevelők bizakodóbbak az átlagnál – írták.

A közleményben úgy fogalmaztak, „a bizakodásra meg is van az okuk, hiszen 2023-ban újabb családtámogatási intézkedések segítik őket: a többi között a 30 év alatti anyák szja-mentessége, a diákhitel elengedés gyermekvállalás esetén, a meghosszabbított babaváró és falusi csok”.

A kutatásból kiderül, hogy a megkérdezettek legnagyobb javulást a járványhelyzet tekintetében várnak, közel harmaduk bízik a háborús helyzet javulásában, minden ötödik ember pedig az energiahelyzet jobbra fordulására számít.

„Minden hatodik ember inkább pesszimistának tekinthető a brüsszeli szankciók okozta gazdasági helyzet, az infláció és az életszínvonal általános alakulását illetően, érdekes ugyanakkor, hogy a személyes életük kapcsán sokkal optimistábbak, tízből nyolc válaszadó bizakodó” – emelték ki.

Harmaduk úgy gondolja, hogy 2023-ban javulni fognak az anyagi lehetőségei és az életszínvonala, miközben nagyjából a megkérdezettek fele változatlan körülményekre számít a saját életében – fűzték hozzá. A felmérés szerint a legnagyobb stabilitást a családi kapcsolatokban és a lakáskörülményeikben várnak.

„Az emberek többsége úgy gondolja, hogy a boldogságérzete és az általános hangulata 2023-ban ugyanolyan vagy jobb lesz, mint amilyen 2022-ben volt” – áll a közleményben.

Korábban írtuk