Fotó: Németh Zsolt, Facebook
Hirdetés

A választást azért kellett megtartani, mert a 6. egyéni választókerületben lemondott a képviselő. Az időközi választáson két jelölt indult, Kapitány Alexandra, a Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP-Jobbik jelötjeként, Krieger Krisztina pedig a Fidesz-KDNP jelöltjeként.

A választói névjegyzékben 3469-en szerepeltek. Krieger Krisztina 502 szavazatot (50,5 százalék), míg Kapitány Alexandra 492 (49,5 százalék) szavazatot kapott.

Mőcsény

Salgó Ivett független jelölt nyerte az időközi polgármester-választást a Tolna megyei Mőcsényben vasárnap.

A Nemzeti Választási Iroda honlapján olvasható információk szerint a győztes 104, szintén független vetélytársa, Sziebl Tamás 87 érvényes szavazatot kapott.

Korábban írtuk

A voksoláson, amelyet a korábbi, független településvezető, Krachun Elemér idén áprilisban bekövetkezett halála miatt írtak ki, a község 278 választópolgára közül 191-en éltek a szavazati jogukkal.

Cserháthaláp

Dócsné Sávolyi Henriett, a Mi Hazánk Mozgalom jelöltje lett a Nógrád megyei Cserháthaláp új polgármestere; a vasárnapi időközi önkormányzati választást az eddigi településvezető, Dócs Dávid lemondása miatt kellett kiírni.

Mucsina Erika jegyző az MTI-nek elmondta, két jelölt indult a polgármesteri posztért: Dócsné Sávolyi Henriett 141, a független Szorcsik Péter 86 szavazatot kapott.

A választásra jogosult 302 lakos közül 232-en mentek el szavazni, öten érvénytelen voksot adtak le.

A 2019-ben a Mi Hazánk-MIÉP-FKgP színeiben polgármesterré választott Dócs Dávid (Dócsné Sávolyi Henriett férje) azért mondott le, mert a 2022-es országgyűlési választáson a Mi Hazánk Mozgalom országos listáján szerzett mandátumot.