Fotó: MTI/Fischer Zoltán
Orbán Viktor miniszterelnök és Emmanuel Macron francia elnök az Európai Unió állam- és kormányfőinek informális találkozóján Prágában 2022. október 7-én
Hirdetés

A francia Le Pointon megjelent riportban felidézték Orbán Viktor évértékelő beszédét, amelyben a miniszterelnök hangsúlyozta, hogy az ukrajnai háború két szláv ország háborúja, nem pedig a magyaroké. A Le Point úgy értékelt,

„az orbáni retorika olajozott, jól kipróbált, és ennek köszönheti a Fidesz vezetője, hogy tavaly tavasszal egymást követő negyedik alkalommal is megszerezte a parlamenti mandátumok kétharmadát.”

A Charles Sapin által jegyzett cikk kitér arra is, hogy „kevés nyugati kormány bírt volna ki feleennyi megpróbáltatást”, az Orbán-kormány azonban tizenkét hatalmon töltött év után továbbra is pimasz népszerűségnek és hegemón politikai pozíciónak örvend az országban – ismerteti a Mandiner.

Sapin megszólaltatta Márki-Zay Pétert is, a hódmezővásárhelyi városvezető azt mondta, hogy

„Orbánt nem lehet megverni, az egyetlen remény az Európai Unió.”

Fennáll annak a veszélye, hogy az unió támadásai épp azt erősítik, akit gyengíteni szeretne – állapítják meg a francia cikkben.

Korábban írtuk