Hirdetés

A politikus hangsúlyozta, az uniónak „az a hivatása, hogy több száz millió európai és Európa szomszédságában élő polgár békéjét garantálja”. Ám miközben rengetegen halnak meg az ukrajnai háborúban, „a magyar dollárbaloldal minden európai parlamenti képviselője a háború eszkalálódása, az újabb és újabb fegyverszállítások mellett tör lándzsát Brüsszelben” – közölte.

Azért emelnek szót, hogy Magyarországot minél inkább, minél gyorsabban és minél mélyebben belesodorják ebbe a háborúba. Mi ebből a háborúból kimaradunk, bármekkora is az ellenszél, a béke politikáját képviseljük – fogalmazott Deutsch Tamás.

Az EP-képviselő arra is kitért: Magyarország minden brüsszeli „támadás” ellenére, évek óta sikeresen védi déli határait, ezzel az Európai Uniót. Hangsúlyozta: idén eddig 230 ezernél több, 2015 óta egymilliónál több illegális migráns „betörését” sikerült megakadályozni Magyarországon.

Ebben a helyzetben „a magyar dollárbaloldal” valamennyi európai parlamenti képviselője, „Dobrevtől Cseh Katalinig, Ujhelyitől Gyöngyösiig”, azért támadja hátba a magyarokat, mert egy népszavazáson kiálltak amellett: „csak egyedül mi dönthetjük el azt, hogy kikkel akarunk együtt élni” – tette hozzá. Megjegyezte, „bármekkora is a támadás, erről a közös álláspontunkról nem vagyunk hajlandóak lemondani”.

Korábban írtuk

Deutsch Tamás szavai szerint a brüsszeli bürokrácia a gyermekvédelmi törvény eltörlését akarja az országra kényszeríteni, hogy „szabadon csatangolhassanak gender-érzékenyítő kommandók a magyar óvodákban és iskolákban”. Értjük az üzenetet: a gyermekvédelmi törvényt szigorítani fogjuk – jelentette ki a politikus.

Arra is kitért: a brüsszeli bürokrácia törvénytelenül, az Európai Unió írott szabályait megsértve tartja vissza a jog szerint a magyaroknak járó forrásokat, mert politikai kifogásaik vannak.

„Nem tetszik az, ahogy 2010 óta döntünk”, ám szerinte „Gyurcsány Ferenc és dollárbaloldali elvtársai” találták ki a „politikai zsaroló feltételeket”, amiket Magyarországra akarnak kényszeríteni.

Deutsch Tamás hangsúlyozta: nemcsak Brüsszelben, de e tekintetben Magyarországon is változásra van szükség, mert elképzelhetetlen, hogy aki a magyar polgárok bizalmából európai parlamenti képviselői mandátumot nyert, „saját hazája ellen áskálódjon a jövőben”.

A hazaszeretet, a nemzeti büszkeség, a nemzeti szuverenitás, a patriotizmus tartozik a legfontosabb európai értékek közé, nem pedig az, ha valaki a saját hazája ellen áskálódik – jelentette ki, hozzátéve, „aki a saját hazája szuverenitását védi, az valójában Európa szuverenitását védi”.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Kontrát Károly, a Fidesz országgyûlési képviselõje a szavazás menetérõl beszél a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség tisztújító kongresszusán a Hungexpón 2023. november 18-án.

Kontrát Károly, a Fidesz országgyűlési képviselője ismertette a tisztújító közgyűlésre előzetesen beérkezett jelöléseket és a szavazás módját. Az elnöki tisztségre Orbán Viktor, alelnöknek Gál Kinga, Kósa Lajos, Kubatov Gábor és Németh Szilárd kapott jelölést – közölte.