Fotó: MTI (archív, illusztráció)
Hirdetés

Azt szeretnénk, ha Magyarország ismét egy biztonságos ország lenne, és azt szeretnénk, ha a magyar fiatalok végre ismét biztonságos körülmények között szórakozhatnának – fogalmazott.

Hangsúlyozta: nem normális állapot, hogy sokan felfegyverkezve indulnak el szórakozni, számosan pedig használják is a náluk lévő eszközöket, sok tízezer szülőnek okozva aggodalmat, hogy gyereke sértetlenül ér-e haza.

Keresztesy Gergő, a Jobbik ifjúsági tagozatának elnöke arról beszélt: minden évben történnek olyan tragédiák, amikor felfegyverkezett emberek oltják ki szórakozó fiatalok életét, ezért azt kezdeményezik, hogy a szórakozóhelyekre ne lehessen a közbiztonságra kiemelten veszélyes eszközöket bevinni.

Korábban írtuk

Ehhez a nagyobb szórakozóhelyeken fémdetektoros vizsgálat bevezetését javasolják, valamint azt, hogy a rendőrség elrettentő mértékű, akár félmillió forintos pénzbírságot is kiszabhasson a szabály megsértőire.