A mai naptól valamennyi esküt tett országgyűlési képviselő, így Jakab Péter legfrissebb vagyonnyilatkozata is megtekinthető az Országgyűlés honlapján, amelyben 

Hirdetés

a Jobbik elnöke arról nyilatkozik, hogy továbbra is a feleségével illetve a három gyermekével él közös háztartásban.

Ez az állítás azonban azért is megkérdőjelezhető, mivel a sajtóban megjelenő hírek szerint Jakab Péternek és feleségének a házassága éppen a pártelnök kabinetfőnöke, Molnár Enikő miatt ment tönkre. Miként a Magyar Nemzet is beszámolt róla,

Jakabot és feltételezett élettársát novemberben buktatták le először, ezt követően Jakab Péter felesége egyedülállóra állította a Facebookon a státusát, a pártelnök pedig jegygyűrű nélkül jelent meg az ATV stúdiójában.

A Jobbik elnökének magánéleti botránya azonban tovább folytatódott, a napokban épp egy olvasói fotó buktatta le, ahogy kedden este egy XI. kerületi ház hátsó ajtaján együtt ment be a mamuszosnak gúnyolt Molnár Enikővel. A Bors riporterei másnap reggel a kapuban pedig azt látták, hogy a pártelnök és kabinetfőnöke együtt jöttek ki a munkalakásból.

Jakab Péter pozícióját egyébként Molnár Enikő lemondásával próbálják menteni, akiről a tegnap derült ki, hogy ezentúl nem fogja ellátni a kommunikációs feladatait a Jobbikban.

Korábban írtuk

Az eredeti cikk elolvasható a Magyar Nemzet honlapján, IDE kattintva!