Hirdetés

Nyitrai Zsolt hangsúlyozta, „ilyen módon az állami rendezvényeket akadálymentesítik fizikailag és infokommunikációsan egyaránt”. Így lesz ez most augusztus 20-án, a Szent István napon is – tette hozzá.

A miniszterelnöki megbízott úgy fogalmazott: „ünnepeljünk együtt. Akadálymentesen, közösen. Boldog születésnapot, Magyarország!”

Kovács Zoltán, az ünnep lebonyolításáért felelős operatív törzs vezetője, nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a videóban arról beszélt, hogy elkezdődtek a Szent István-napi rendezvénysorozat eseményei.

„Szimbolikus helyszínen állunk itt a Parlament déli végénél. Az egyik legjobb helyszín arra, hogy megtekintsük a légi parádét vagy éppen a tűzijátékot” – mondta az államtitkár.

Hozzátette, „azért vagyunk a mai napon itt, hogy felhívjuk a figyelmet, hogy nemcsak az idelátogató sok százezer magyar, illetve külföldi turista számára tesszük lehetővé a zavartalan és biztonságos látogatását az eseményeknek, hanem a fogyatékkal élőkre is gondoltunk, csakúgy, mint az előző években”.

„Itt, ezen a helyszínen, az Andrássy-szobor lábánál alakítjuk ki számukra azt a helyet, ahonnan a tűzijátékot és az egyéb programokat élvezhetik” – közölte Kovács Zoltán.

Nagy Vivien Európa-bajnoki bronzérmes parasportoló, boccia versenyző úgy fogalmazott, nagy öröm számára, hogy sérült emberként neki is van lehetősége akadálymentesen megtekinteni az augusztus 20-ai tűzijátékot.

„Gyertek és ünnepeljünk együtt!” – buzdított mindenkit.

A kisfilm végén közzétett tájékoztatás szerint, a Kossuth Lajos téri megállónál leszállva lehet eljutni a fogyatékossággal élők számára fenntartott helyre. Az állami ünnepségre érkező kerekesszékes emberek és kísérőik számára fenntartott hely a Kossuth téren, az Andrássy-szobor és a Parlament épülete között található. Három speciális, mozgáskorlátozott emberek számára biztosított wc lesz kihelyezve a Garibaldi utca és az Akadémia utca sarkára.

Korábban írtuk