Fotó: MTI/Bús Csaba
Hirdetés

A februárban kezdődött, a vízveszteség csökkentését és a víziközmű-szolgáltatás energiahatékonyságának növelését célzó, jórészt európai uniós támogatású beruházás 1,836 milliárd forint összköltségű.

V. Németh Zsolt a víziközmű-ágazat aranykorának nevezte az elmúlt időszakot. Mint mondta, az utóbbi évtizedek eredményeként mára szinte minden háztartásban van egészséges ívóvíz, a szennyvízkezeléssel való ellátottság pedig 80 százalékos. Tíz év alatt megkétszereződött Magyarországon a szennyvíztelepek száma, és míg 2010-ben még 300-nál több településen nem volt megfelelő az ívóvíz minősége, ez a szám mára 11-re csökkent.

A kecskeméti és ballószögi projekt minta, hiszen a víziközmű-ágazat legnagyobb problémáira is rávilágít: a hálózatfejlesztés komoly forrásokat kapott az utóbbi időszakban, a meglévő hálózatra azonban kevesebb figyelem jutott – fogalmazott az államtitkár.

Kifejtette: Magyarország olyan szerencsés helyzetben van, hogy az ívóvíz eléréséhez a csap megnyitása „természetes mozdulat”; a szolgáltatás biztonsága és alacsony ára azonban csökkenti a víz megbecsültségét, és a gondatlan felhasználást is növeli.

Korábban írtuk

Emlékeztetett: az ország ívóvízhálózatának jelentős része, mintegy 56 százaléka „túlnyomóan kockázatos”, és nagyjából 40 ezer kilométer csövet kellene kicserélni. Ez nem tűr halasztást, a felújítási munkát el kell kezdeni – tette hozzá.

Kiemelte: a kormány egy olyan fejlesztési program elindítását tervezi, amelynek jelentős része állami, illetve vállalkozói forrásból a kecskeméti és ballószögi beruházáshoz hasonlóan valósulhatna meg országszerte.

Kurdi Viktor, a Bácsvíz Víz- és Csatornaszolgáltató Zrt. elnök-vezérigazgatója arról beszélt, hogy Kecskeméten és Ballószögön összesen hétezer méter vezetéket cserélnek ki, amely pontosan egy százaléka a két településen a teljes elosztóhálózat hosszának.

A beruházással az elsődleges cél az érintett vízellátó-hálózat olyan jellegű fejlesztése, amely csökkenti a vízveszteséget, növeli a vízellátás biztonságát, továbbá javítja a szolgáltatás színvonalát. A rekonstrukció elősegíti a fenntartható üzemeltetést – a csőtörések és a vízveszteség várható csökkenése révén – a fejlesztéssel érintett vezetékszakaszon, valamint biztosítja a vízellátás energiahatékonyságának növelését.

A tervezett fejlesztések Kecskeméten két ellátási körzetben három szakaszban, a Kecskeméti I-es számú vízműtelepen, valamint Ballószögön valósulnak meg.

A kivitelező részéről Varga Csaba, a Duna Aszfalt Zrt. területi igazgatója elmondta: a hálózatrekonstrukciós munkák során eddig 2700-2800 méter vezetéket cseréltek ki.

A beruházás részeként a Bácsvíz I-es vízműtelepén a háromból már kiépült két nyomásfokozó állomás is, amelyek révén az üzemeltető optimálisan és kedvezőbb energiafelhasználással tudja a hálózatba szivattyúzni a vizet. Ugyanitt az energiahatékonyság növelése érdekében napelemeket telepítenek, de cserélik a nem megfelelő hatásfokú szivattyúkat is; online monitoringrendszerrel az arzénmentesítés hatékonyságát növelő fejlesztés is megvalósul – tette hozzá.

Gaál József, a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, egyben Kecskemét alpolgármestere arról beszélt, hogy a város vezetése kiemelten foglalkozik a vízzel. A település klímastratégiájában megfogalmazott „szivacsváros” program lényege, hogy az ide érkező vizet a lehető legnagyobb arányban tartsák helyben, főként felszíni vagy felszín alatti tárolók révén, majd használják is fel.