Fotó: MTI/Illyés Tibor
Ulugbek Muradov, az Üzbég Exportösztönzési Ügynökség igazgatója (elöl b) és Szabó Kristóf, a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség Nonprofit Zrt. vezérigazgatója (elöl j) együttműködési megállapodást ír alá Sardor Umurzakov üzbég miniszterelnök-helyettes (hátul b) és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (hátul j) jelenlétében a magyar-üzbég üzleti fórumon a budapesti Kempinski Hotel Corvinus szállodában 2021. február 17-én
Hirdetés

Szijjártó Péter közölte, hogy az EXIM 100 millió dolláros keretet tart fönn a Magyarország és Üzbegisztán közötti külkereskedelemre, vegyesvállalatok működtetésére, közös pályázatokra harmadik piacokon. A kapcsolatok erősítésén dolgozó vállalkozásokat a taskenti magyar nagykövetség is segíti – tette hozzá.

A miniszter baráti gesztusként értékelte, hogy Üzbegisztánból 650 ezer maszk érkezett a járvány legnehezebb szakaszában.

Elmondta, Magyarország az uniós megállapodások megkötésében tud segíteni, és a kölcsönös bizalom mellett azért is fontosnak tartja az együttműködés erősítését, mert Közép-Ázsia a válság után a világ legjobban fejlődő térségeinek egyike lehet.

Szijjártó Péter szerint a két ország kormánya megtette, amit kellett, úgyhogy a gazdasági kapcsolatok építésében a folytatás a magyar és az üzbég vállalkozókra vár.

Megérte sok figyelmet fordítani a közép-ázsiai térségre.Az Üzbegisztánnal felépített együttműködés komoly gazdasági hasznot hozott Magyarországnak. 🇭🇺🇺🇿

Posted by Szijjártó Péter on Wednesday, February 17, 2021

Az üzbég miniszterelnök-helyettes üdvözölte, hogy a nehézségek ellenére tavaly is fejlődött a két ország együttműködése. Szardor Umurzakov szerint országának egyetlen európai állammal sincs olyan kapcsolata, mint Magyarországgal, és azt szeretné, ha a gazdaság nem maradna le a politikai viszonyok épülésétől.

Várakozása szerint a válságot erősödő verseny váltja majd fel a világgazdaságban, ezért a koronavírus utáni időszak se lesz könnyű. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a járvány végét nem szabad megvárni a cselekvéssel, az addig tartó időszakot is a gazdaság erősítésére kell fordítani.

Korábban írtuk