Az állami projektértékelői jogviszonyról, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvény és a kormányzati igazgatásról szóló törvény módosításának célja az indoklás szerint az európai uniós források szabályos felhasználásának további megerősítése azáltal, hogy az állami projektértékelői jogviszony létesítéséhez ezentúl szükséges lesz az általános összeférhetetlenségi nyilatkozat és az érdekeltségi nyilatkozat benyújtása.

Hirdetés

A közbeszerzésekről szóló törvényt az indoklás szerint Magyarország európai uniós tagságából eredő kötelezettségeivel összefüggésben módosítják. A javaslat arra is lehetőséget ad, hogy az ajánlatkérő a túlzottan magas árú, vagy manipulatív módon árazott, de az értékelés során legkedvezőbbként kikerülő ajánlat esetén visszautasíthassa a szerződéskötést.

Egyes külügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslattal a konzuli tisztviselőkre, valamint a munkájukban közreműködő konzuli ügyintézőkre vonatkozó
képzési és vizsgakötelezettségeken változtatnak. A felkészülési követelmények meghatározásakor a konzuli szakmai tanfolyamot magában foglaló képzés és szakvizsga mellett hangsúlyt kap a konzuli munkakörben szerzett korábbi munkatapasztalat is.

Az egyes törvényeknek a közigazgatás fejlesztésével összefüggő módosítása tartalmaz változtatásokat az állampolgársági, az anyakönyvi, az illeték-, a Hungarikum- és a turizmustörvénnyel kapcsolatban.

Korábban írtuk