A kultúra kovászai
2012-től jelentős szemléletváltás következett be a közművelődés területén. A cél, hogy hazánk mintegy 3200 településének mindegyikében legyen olyan közösségi tér, ahol szakképzett kultúraszervező segíti a helyi értékek feltérképezését és életben tartását. A Demokrata a Bács-Kiskun megyei Lakiteleken és Tiszakécskén járt.
A művelődési házak szakmai tevékenységét összefogó Nemzeti Művelődési Intézet a meghatározó szerve a munkának, amely a közművelődési szektorban elindított szemléletváltást célozza. A misszió legfontosabb pillérei az intézet megyei központjainak felállítása, a diplomás és középfokú végzettségű leendő közművelődési szakemberek képzése és a civil szervezetek, helyi közösségek megerősítése annak érdekében, hogy sok évtizedes lemaradást pótolva minél több hazai településen sikerüljön a kultúrát lakosságmegtartó erővé nemesíteni.
Fogyasztás helyett megélés
A Nemzeti Művelődési Intézet impozáns székházának földszinti előcsarnokában a Magyar népmesék tévéfalon látható epizódjai fogadják a látogatót. A képernyőt körülölelő kiállítófalon a Kárpát-medence népeinek lenyűgöző hímzőkultúrájából kapunk ízelítőt. Az alföldi tájba álmodott, Szabó János építész tervezte különleges hangulatú épület a földszinttől egészen a tetőterasz díszkertjéig a magyar kultúra gazdag szimbólumrendszerén keresztül utal nemzeti önazonosságunk páratlan értékeire.
Závogyán Magdolna ügyvezető arról tájékoztat, hogy az intézet szellemi jogelődjét – a Magyar Népi Művelődési Intézetet – Illyés Gyula elnökségével az akkori kormányzat 1946-ban alapította. Illyés Gyula szellemisége azonban nem sokáig lehetett meghatározó, hiszen az államosítás után kezdetét vette a szovjet mintára szervezett művelődési intézmények felállítása. A Lakitelek Népfőiskola Alapítvány által létrehozott jelenlegi Nemzeti Művelődési Intézet Nonprofit Kft. – a jogelőd megszüntetése után – 2017-ben kezdte meg szakmai tevékenységét.
– A rendszerváltás után lényegében az egész kulturális szektor, így ennek részeként a közművelődési ágazat is széthullott. Valódi kulturális rendszerváltás véleményem szerint alapvetően 2012 után következett be, a megyei önkormányzatok intézményfenntartó szerepének megszűnésével. Ekkortól beszélhetünk érdemi, tartós szemléletváltásról. Az 1870-es évektől a Kárpát-medencében gyakorlatilag minden településen működött például olvasó- vagy színjátszókör, összesen több mint 15 500 helyi csoporttal, ezeknek volt vagyonuk, infrastruktúrájuk is. 1949-ben azonban egyetlen tollvonással megszüntették az ilyen civil kezdeményezéseket, és a civil vagyont, az intézményeket is államosították.
Az ügyvezető hangsúlyozza, egyértelművé kell tenni a magyar intézményi struktúra kialakulásának a korábbi politikai rendszerből fakadó visszásságait. Mint mondja, Nyugat-Európában jellemzően alapítványok, egyesületek működtetik a kulturális intézményeket. Bár Magyarországon 2012-ben egyértelmű volt, hogy az állam és az önkormányzatok teljes mértékben nem vonulhatnak ki erről a területről, élénk vitát váltott ki, hogy milyen és mekkora szerepet vállaljanak a hazai intézmények további fenntartásában. Ezzel párhuzamosan a szektor megújításához tisztázni kellett a közösségek és a településen élők felelősségvállalását is.
– 1949 után gyakran azért mentek be az emberek az intézményekbe, mert odaterelték őket, előtte ellenben azért, mert a lakosság alulról jövő kezdeményezés során, közös munkával hozta létre a közgyűjteményeket, helytörténeti kiállításokat, amelyeket magáénak érzett. Megyei hatókörű városaink múzeumi gyűjteményének anyaga nagymértékben most is az államosítás előttről származik. A közművelődésnek napjainkban is elsődleges feladata a helyi értékek feltérképezése; azt valljuk, hogy ha egy településen helytörténeti kör működik, akkor biztosan lesznek érdeklődők a múzeum anyaga iránt; ha van színjátszó kör, akkor lesz értő és érdeklődő közönség a színházakban is, vagyis a kultúrát mi magunk teremtjük. A szemléletváltás abban rejlik, hogy nem fogyasztói, hanem megélői vagyunk a kultúrának, az értékteremtés pedig jó érzéssel tölt el bennünket. Ezért támogatjuk többek között a hagyományokra épülő programok és helyi szakkörök indítását is a kosárfonástól a gyöngyfűzésen és nemezelésen át a csipkeverésig vagy a mézeskalács készítéséig, és még sorolhatnám.
Erősödő presztízs
Az 1960-as években épült, nagy belső terekkel rendelkező, nemrég teljeskörűen felújított tiszakécskei Arany János Művelődési Központ hatalmas előcsarnokában Aracs Eszter fogad bennünket, aki bábszínészből lett diplomás intézményvezető. Eleinte úgy gondolta, elsősorban a bábművészet terén kamatoztatja majd művelődésszervezői ismereteit. A tiszakécskei művelődési központot már jól ismerte, hiszen előadóként többször szerepelt a 420 férőhelyes színházteremben, így amikor évek múlva lehetősége nyílt rá, megpályázta az intézmény vezetését. A helyi önkormányzatot leginkább a nemzetközi fesztiváléletben szerzett több évtizedes tapasztalatával győzte meg alkalmasságáról. A feladatok sokszínűsége doppingolja, hosszú távon szeretne a közművelődés területén dolgozni.
– A mintegy 12 ezer fős járásközpont közművelődési életének szervezését a kezdetektől fogva igen nagy kihívásnak tartottam. Igyekszünk olyan programokat kitalálni, amelyek megkülönböztetnek minket a környező nagyvárosok, köztük Kecskemét, Szolnok, Szarvas kínálatától. Arra törekszünk, hogy elsősorban a helyi közösségi élet felkarolásával erősítsük a szabadidő minőségi eltöltését, erre az intézmény emeletén található klubszobáink is kiválóan alkalmasak.
Aracs Eszter kitűnő szakmai kapcsolatot ápol a szomszédos lakiteleki Petőfi Sándor Művelődési Ház Közösségi Színtér vezetőjével, Harmatos Zoltánnal, aki szintén pályamódosítás révén kötelezte el magát a kultúraszervezés mellett. Már informatikusként is aktívan érdeklődött a humán tevékenységek, a rendezvényszervezés és a civil szféra iránt. Ezért döntött úgy, hogy elvégzi a Nemzeti Művelődési Intézet diplomára épülő szakképzését, és új hivatást választ. Ahogy mondja, ez a munka sokkal összetettebb és felelősségteljesebb, mint ahogy előzetesen feltételezte.
– Precízen kell vezetni az adminisztrációt, figyelni a költségvetés betartására, és mivel korábban főként fiatalokkal foglalkoztam, az idősebb korosztályok előtérbe kerülése is újdonság a számomra. Elsődleges feladatunk, hogy szemléletformáló lehetőségeket kínáljunk a helyieknek. Ugyanakkor a hagyományokat életben tartó művészeti rendezvények és klubtevékenységek mellett a szórakoztató programokra is szükség van, de a 4600 fős Lakitelek művelődési házába nem könnyű becsalogatni a vendégeket a jegyáras programokra. Ezért próbálok minél több forrást találni annak érdekében, hogy ingyenes és egyben minőségi programokat szervezhessünk. Szerencsére a kormány kiemelten támogatja az ötezernél kisebb lélekszámú falvak és községek közművelődését, így hozzájuthatunk pályázati támogatásokhoz is.
A szakemberek hangsúlyozzák, hogy az a szemlélet, amely csupán a rendezvényszervezéssel azonosítja a közművelési szakemberek tevékenységét, már régen a múlté, hiszen ebben a szektorban az intézményvezetőnek lényegében közgazdásznak, informatikusnak, marketingesnek, pénzügyi szakembernek és művelődésszervezőnek egyszerre kell lennie. Ezzel együtt azonban a szakma presztízse is sokat erősödött, hiszen ma már minden településen szakirányú végzettségű munkatársak fogják össze a közösségeket.
Aracs Eszter azt is kiemeli, hogy miután a közművelődési dolgozók 2020-ban kikerültek a közalkalmazotti jogviszonyból, a fizetésük is emelkedett. A tavalyi hatszázalékos növekedés után jövőre húszszázalékos jövedelememelkedésre kaptak ígéretet, ami tovább erősíti a hivatás tekintélyét, de hozzásegít ahhoz is, hogy a versenyszféra ne szívja el a munkaerőt.
A szakemberképzés megújítása
A közművelődési szektor 2012-ben komoly szakemberhiánnyal küzdött: 3155 településből 2200 községben egyáltalán nem volt helyi közösségekkel foglalkozó közművelődési szakember, a terület teljesen leépült. Ahogy Závogyán Magdolna fogalmaz, Vörösmarty Mihály szavaival élve először is „ember kellett a gátra”.
A szektor kezdeti lépésként – 2013 és 2018 között – évente 5-6 ezer kulturális közfoglalkoztatottat alkalmazott, akiknek mintegy harminc százaléka később is a rendszeren belül maradt.
Bár az önkormányzatokat már korábban is törvény kötelezte a közművelődési feladatok ellátására, 2021. január 1-től már a minimum középfokú szakirányú végzettséggel rendelkező szakember foglalkoztatása is előírás.
Jelenleg is folyik kétezer felnőtt tanuló vizsgáztatása, akik a Nemzeti Művelődési Intézet OKJ-s képzésén szerezhetnek képesítést. A jelentkezők egyik része már meglevő diplomára épülő kurzuson vesz rész, a másik középfokú végzettséggel jelentkezett a tanfolyamra. A tananyag a kulturális programok menedzselésétől a közösségépítésen és a felnőttoktatás szervezésén át a művészeti csoportok felkarolásáig számos területet felölel. A tematika nem idegen a hallgatóktól, hiszen jelenleg is ezen a területen végzik munkájukat az ország kisebb-nagyobb településein, zömében az egyéves Közművelődési foglalkoztatási és képzési program keretében.
– Szükség volt a szakirányú felsőoktatás átszervezésére is, a megújulás részeként 2014-től az andragógia, korábban népművelés szakot a diplomás közösségszervező BA-képzés váltotta fel, amely napjaink egyik legnépszerűbb bölcsész szakja.
A Nemzeti Művelődési Intézet ügyvezetője szerint a jó közművelődési szakember nem feltétlenül a közösség irányítója, hanem sokkal inkább a kovásza. Olyan elhivatott személy, aki képes megerősíteni azokat, akik szárnyukat bontogató, értékteremtő szövetségekben gondolkodnak. A közművelődési szféra szemléletváltása arról is szól, hogy a programok sikerességét nem kizárólag az érdeklődők számával mérik, hanem arra koncentrálnak, hogy a helyben élők valóban jól érezzék magukat a településen.