Amint arról múlt héten beszámoltunk: Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester az ATV egyik múlt heti adásában nem volt hajlandó szóba állni a PestiSrácok vendégkérdezőként meghívott újságírójával. Érdemi válasz helyett azt mondta, kellemetlen helyzetbe hozták, hiszen már régen megfogadta, hogy „propagandamédiának, ócska, fizetett propagandistáknak” soha nem nyilatkozik, így most sem teszi. Hozzátette: csodálja, hogy az ATV „egyáltalán beenged ide ilyen embereket, akiknek az újságíráshoz, a szakmához nulla közük van, folyamatosan, mindenféle gátlás nélkül hazudoznak és csúsztatnak”.

Hirdetés

Ezt követően a két házigazda műsorvezető próbálta menteni a helyzetet. Krug Emília kijelentette: „talán ez az egyetlen televízió”, amely minden oldalról próbál kérdezőt találni, illetve politikust fogadni. Baranyi Krisztinát ez nem hatotta meg, és közölte, hogy a PS „nem oldal, nem sajtó, hanem propagandatermék”.

A történtekre nyílt levél formájában Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség miniszterhelyettese is reagált. Azt írta Baranyinak: „Ön választott politikusként erőteljes jelzőkkel minősített több szerkesztőséget is, korlátozta egy újságíró szólásszabadságát és megkérdőjelezte az adott televízió szerkesztői szabadságát. Megsértve ezzel a tévé és online lap nézőit és olvasóit is. […] Önnek természetesen joga van egyes médiumok iránt szimpátiát, mások iránt ellenérzést táplálni. Ugyanakkor meggyőződésem, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága nem baloldali privilégium. A szólás szabadsága a baloldalt és a jobboldalt egyaránt megilleti, a magyar embereknek pedig joguk van sokféle véleményt, álláspontot megismerni. Kérem ne segédkezzen annak a rossz hagyománynak a feltámasztásában, miszerint csak a baloldalt illeti a szólás szabadsága és csak a baloldalnak lehet igaza közéleti kérdésekben! Ez kirekesztő, antidemokratikus és megalapozatlan álláspont lenne” – írta Fürjes Balázs.

Fotó: parlament.hu (képernyőfotó)

Ezek után jött Szabó Tímea reakciója: a 0 és 2 százalék közé mért Párbeszéd politikusának vasárnap ebédidőben valamiért az ürüléküket elfogyasztó kutyák jutottak eszébe a jobboldali újságírókról.

„Fürjes Balázsnak még egyszer itt is, mert nem érti: attól még hogy írogatnak, a Pesti Srácok és a propagandagépezet nem sajtó, a kormánypropaganda hajloncnokai pedig nem újságírók. A kutya is megeszi időnként az ürülékét, attól még nem hívjuk azt ételnek” – írta Facebook-oldalán Szabó.

Korábban írtuk