Fotó: Szijjártó Péter, Facebook
Hirdetés

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az FC Kosice stadionjának megtekintését követően arról számolt be, hogy a legfontosabb diplomáciai feladat a két ország között a kapcsolatok fejlesztése, mivel mindkét oldalnak jobb, ha a két nemzet jóban van egymással.

„Hogyha azt kérdezzük, hogy melyik a legrövidebb út a szlovákok és a magyarok szíve között, akkor az nyilvánvalóan a labdarúgás. Aki járt már itt, Kassán futballmeccsen, az valószínűleg visszaigazolja ennek az állításnak az igazságát” – jelentette ki.

„Én azt gondolom, hogy a sport, és azon belül is természetesen a legnépszerűbb sportág, a labdarúgás képes arra, hogy nemzeteket, népeket kössön össze, s köztük a jó kapcsolatot folyamatosan javítsa” – tette hozzá.

Majd aláhúzta, hogy a futball fontos erőforrás, amit jól mutat az is, hogy amióta a magyar tulajdonosok megjelentek Kassán, azóta a klub fejlődése nyomán a magyarok tisztelete és megbecsültsége is sokat javult.

Szijjártó Péter ezután kiemelte, hogy sokáig elhanyagolt kérdés volt az együttműködés Magyarország és Szlovákia keleti részei között, évtizedekig tartott a gyorsforgalmi összeköttetés létrejötte is Kassa és Miskolc között.

Ezzel szemben szavai szerint mára egyre sűrűbb szálakkal szövődik össze Kelet-Magyarország és Kelet-Szlovákia, a kassai és a miskolci agglomerációk gyakorlatilag összenőttek, egyre kisebb jelentősége van a határnak. „Az már inkább összeköt minket, mint szétválaszt” – fogalmazott.

„Az együttműködésben a sportnak különös jelentősége van, hiszen láthatjuk, hogy egy sportesemény micsoda érzelmeket szabadít fel, és hogyha egy sporteseményen a magyarok és a szlovákok egy célért szorítanak, szurkolnak, kiabálnak, akkor azt hiszem, ennél jobban két nemzet fiait összehozni semmi nem tudja” – hangsúlyozta.

A miniszter úgy vélekedett, hogy fantasztikus lenne, ha Kassán is meg lehetne honosítani a diósgyőri működési modellt, több sportágban is megteremtve a sportolás lehetőségét a környékbeli fiataloknak. „Ha ugyanezt meg tudjuk teremteni a Felvidéken szlovák és magyar fiatalok számára, akkor azt hiszem, hogy nagyon komoly eredményeket tudunk elérni” – mondta.

„A futball összeköt minket, tehát nem véletlen, hogy amikor a magyar labdarúgó-válogatott játszik, az nem csak Magyarországon esemény, hanem a határon túlon is” – szögezte le.

„És most már egyre inkább látom azt kialakulni, hogy ha közép-európai csapatok játszanak, úgy a másik közép-európai ország szurkolói inkább nekik szorítanak, és kialakult egyfajta közép-európai szolidaritás és együttműködés” – mutatott rá.

„Minél fiatalabb korban kezdődik ez, az annál jobb. Most itt létrejön a kassai futballakadémia, itt majd szlovák és magyar fiatalok közösen fognak futballozni, s barátságok köttetnek. Őket nyilvánvalóan már nem fogja tudni meggyőzni senki arról, hogy a másik rossz, és fel kell lépni a másik ellen” – fűzte hozzá.

Korábban írtuk