Fotó: Vermes Tibor/Demokrata
Hirdetés

Képzeljük el, hogy a 3–6 éves gyerekek napközben egy épületben, együtt játszhatnak mozgásszervi, látássérült, értelmi fogyatékossággal élő vagy éppen beilleszkedési és tanulási nehézségekkel küzdő társaikkal; óvodájuk tornatermében végezhetnek gyakorlatokat; az udvaron levő tankertben locsolgathatják saját nevelésű kedvenc virágaikat; miközben támogató keresztyén közösség gondoskodik a fejlődésükről egy olyan intézményben, ahol megújuló energiaforrások óvják a környezetet… Mindez már nem utópia, hiszen a Magyarországi Református Egyház jövőre megújuló óvodáiban az említettek mind valóra válhatnak.

A szülők körében már most is különleges népszerűségnek örvendenek az egyház óvodái, általános a túljelentkezés. A gyakran évtizedek óta működő intézmények régi épülete ezért számos településen már nem tud megfelelni a növekvő gyermeklétszámnak és a modern kor követelményeinek. Ez a kettősség hívta életre az egyház Országos óvodaprogramját.

Szivárvány program

Áldás, békesség! – köszöntéssel fogadnak bennünket a berettyóújfalui Szivárvány Református Óvodába járó gyerekek. Nagy Nikoletta óvónő, vagyis Niki néni éppen egy komplex foglakozáson, játékos formában, homok-víz asztal segítségével mutatja be Az elveszett bárány bibliai történetét. Az énekkel, verssel és mozgással is egybekötött bemutató célja az ismeretek bővítése, a türelemre nevelés, az aktivitás ösztönzése, az erkölcsi tanulságok levonása, a hit erősítése, végső soron az örök érvényű keresztyén értékrend átadása.

Korábban írtuk

A gyerekek önbizalommal és okosan válaszolgatnak a pásztoréletre vonatkozó kérdésekre, miközben felpróbálhatják a juhászok hagyományos viseletét, és kezükbe foghatják a természetes gyapjú anyagot is. A foglalkozás második része a fő témához kapcsolódó, szabadon választható kézműves-tevékenység. Niki néninek a fegyelmezéssel szinte egyáltalán nem kell törődnie, hiszen a gyerekek figyelmét teljesen leköti az izgalmas bemutató.

Az óvodásokkal speciális tematika szerint foglalkoznak a pedagógusok: az országos Lépésről lépésre elnevezésű projektet ötvözik a református óvodák keretprogramjával, kialakítva saját, országosan is egyedülálló Szivárvány óvodai programjukat.

Fotó: MTI/Krizsán Csaba

A berettyóújfalui intézmény egyike azoknak, amelyek az Országos óvodaprogram részeként jövőre új, modern épületbe költözhetnek. Bár a jelenleg használt ingatlant az önkormányzat évtizedek óta térítésmentesen bocsátja az egyház rendelkezésére, a többségében református vallású Hajdú-Bihar megyei településen olyan nagy az igény az egyházi óvoda nagyobb létszámú működtetésére, hogy a régi épület már nem tud méltó módon megfelelni a XXI. századi elvárásoknak. Ezért döntött úgy a Tiszántúli Református Egyházkerület, hogy felújítás helyett az állami támogatás felhasználásával felépíti az ország egyik legmodernebb óvodáját a berettyóújfalui városközpontban. De vajon mitől korszerű a modern óvoda?

Drága életek

Az 1977-ben alapított, ma már három csoporttal és 85 férőhellyel működő gyermekintézmény fenntartásáról 21 éve gondoskodik elkötelezetten az egyházkerület.

Szeretet, hit, rend és tudás: ezekkel a kulcsszavakkal szemlélteti a Szivárvány óvodai program lényegét Hegymegi Enikő intézményvezető. Hangsúlyozva, hogy munkájuk legfőbb értelme a rájuk bízott drága életek gondozása, tehetségük kibontakoztatása. Az akkreditált tehetségpontként is nyilvántartott intézmény a szülőknek is betekintést nyújtva, elektronikus naplóban dokumentálja a kicsik fejlődését. Ezen túlmenően a Református Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény (EGYMI) segítségével tehetségkutató és -fejlesztő délutánokat szerveznek. Az EGYMI munkatársai – logopédus, gyógypedagógus, pszichológus és gyógytornász – rendszeresen jelen vannak az óvodában, de ez a szülőknek nem jelent pluszköltséget.

– Célunk, hogy Istent megismerő és szerető gyermekeket neveljünk az egyéni sajátosságok kibontakoztatásával és az eltérő fejlődés figyelembevételével, szükség esetén felzárkóztatással. Nagy súlyt fektetünk a toleranciára, vegyes életkorú csoportjainkban a nagyobb gyerekek szinte testvérként támogatják a kisebbeket, jó példákkal. Mindez nem zárja ki, hogy egyértelmű követelményeket fogalmazzunk meg például az együttélés szabályainak betartását illetően nemcsak a gyerekekkel, hanem munkatársainkkal szemben is. A gyerek fejlődésének mértéke és a magas szintű pedagógia munka pedig lemérhető azokból a visszajelzésekből, amelyek a szülőktől és az általános iskolák tanáraitól érkeznek hozzánk – magyarázza Hegymegi Enikő.

Majd hozzáfűzi, az ország egyik legkorszerűbb új óvodájában már nagyobbak, többfunkciósak és összenyithatóak lesznek a csoportszobák, és működik majd tornaterem, több fejlesztőszoba és egy félig fedett játszóterasz is.

Fotó: Vermes Tibor/Demokrata

Nem gyermekmegőrző

A Magyarországi Református Egyház óvodáiba jelenleg 7100 gyerek jár, a fejlesztésnek köszönhetően a férőhelyek száma további 3200-zal bővül.

„Nem volt példa korábban ilyen nagyságrendű beruházásra az egyház életében. Az anyagi ráfordítás egyben egy olyan befektetés mindannyiunk jövőjébe, amely számos értékkel gazdagítja majd közösségünk felnövekvő nemzedékeit is” – olvasható dr. Bogárdi Szabó István püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke köszöntőjében a www.orszagosovodaprogram.hu oldalon.

Veres Andrea projektvezető tájékoztatása szerint a programban fontos szerepet kapnak a korszerű és környezettudatos eszközök, mint például a hőszivattyús berendezések és a megújuló energiával működő napelemek. A családias óvodák külső környezete is megfelel a XXI. század követelményeinek, sok helyen mozgáskoordinációt fejlesztő eszközöket telepítenek és akadálymentes játszóudvarokat építenek.

– Egy jó óvoda biztos fészek, várja, magához öleli és a lehető legjobb helyen, Isten közelében tartja gyermekeinket. Az új intézmények belső tereiben és játszóudvarain egy-egy bibliai tárgyú történetet mutatunk be, a székesfehérvári óvoda udvarának valamennyi játéka például Jézus egyik példázatát jeleníti meg. A szentendrei óvoda a részleges integráció jegyében speciális nevelési igényű csoportokkal bővül, ami nagyon ritka hazánkban. De említhetném az új érdi 150 fős intézményt is, amelynek meghosszabbított nyitvatartása a szülői igényekhez igazodik. Már épül a nagykanizsai óvoda is, ahol a népi játékokon és néptáncon alapuló „Így tedd rá!” pedagógiai programot építik be a nevelésbe, hogy a gyerekek mindennapjaiban együtt jelenhessen meg a mozgás, a játék, a hagyomány és a kultúra sokszínűsége. Lesz olyan intézmény, ahol a gyerekek tankertben ápolhatják majd a növényeket, Mándokon például kétszáz gyümölcsfát ültettek a gyülekezet tagjai az új óvoda számára, és a régi elbontott épület gerendájából gólyafészket tartó oszlop is készül.

Fotó: Vermes Tibor/Demokrata

A projektvezető kiemeli, hogy az újonnan épített óvodák mellett azokon a településeken – például Biatorbágyon, Enyingen, Karcagon –, ahol már van református általános iskola, a folyamatos oktatás érdekében lehetőség lesz új tagintézményt alapítani. Máshol pedig a már meglévő óvodai intézményt bővítik, illetve új telephelyek jönnek létre.

A programot bemutató júniusi sajtótájékoztatón Bogárdi Szabó István kitért rá, hogy a keresztyén szellemiségű óvodákba más felekezetű és nem vallásos családok gyermekei is jelentkezhetnek, amennyiben a szülők elfogadják a református pedagógiai elveket. Ahogy fogalmazott, az óvodát nem gyermekmegőrzőnek tekintik, hanem a családokkal egyetértésben, egyházi közösségben, egészséges világlátású gyermekeket szeretnének nevelni.

A Magyarországi Református Egyház Országos óvodaprogramjának keretében 2018 és 2021 között Budapest több kerületében és országszerte 47 óvodát építenek, és 19 intézményt újítanak fel. Döntően olyan kisebb és nagyobb városokban, ahol jelentős számú református él, és a szülők igényelik, hogy gyermekeik egyházi fenntartású óvodába járhassanak.

A helyszínekről demográ­fiai és fenntarthatósági vizsgálatok alapján a Magyarországi Református Egyház négy egyházkerületének vezetősége döntött. A program a Tiszántúli és a Dunamelléki Református Egyházkerületben 23-23, míg a Tiszáninneni, valamint a Dunántúli Református Egyházkerületben 10-10 óvodát érint.

A kivitelezési munkálatok 2019 decembere óta már több helyszínen megkezdődtek. A jelenlegi tervek szerint 2021 szeptemberében már az új vagy felújított intézmények fogadhatják a gyerekeket.