A belügyminiszter elmondta: az állásfoglalás hangsúlyozza, hogy az afgán embereket a térségben kell tartani, és helyben kell őket segíteni a tálibok hatalomra jutása után, ugyanakkor az uniós határokat meg kell védeni.

Hirdetés

Hozzátette: azt a magyar javaslatot is támogatták a uniós tagországok belügyminiszterei, amely szerint a nyilatkozat önmagában nem elég. Abból minél előbb konkrét programot kell készíteni, amelyet aztán meg kell valósítani.

„Ha nem hajtjuk végre a nyilatkozatot uniós szinten, akkor ezek csak üres szavak maradnak, és semmi nem fog történni az afgán menekültek és az unió védelmében” – hívta fel a figyelmet Pintér Sándor.

Korábban írtuk

Arra is kitért, hogy Magyarország nem zárkózik el a veszélyben lévő afgánok térségbeli támogatásától, különös tekintettel a nők és gyermekek helyzetére. Mindazonáltal nagyon fontos, hogy Európa határait azok léphessék át, akiket mi befogadunk – tette hozzá.

Mint mondta, Magyarország jelenleg nem vesz át menekülteket más országokból, mivel meg kell vizsgálni, hogy mely személyek segítették a magyar kontingens munkáját Afganisztánban, és ennek fényében kell róluk dönteni. „Csak azért mert valaki afgán állampolgár, magyarországi befogadását nem feltétlenül támogatjuk” – hangsúlyozta.

A terrorizmusra utalva a belügyminiszter kifejtette, hogy egyelőre nem lehet tudni, kik érkeznek, és kiket küldhettek a tálibok, ezt tüzetesen ki kell vizsgálni, ahogy az Europol, az unió bűnüldöző ügynöksége is felhívta erre korábban a figyelmet.

A rendkívüli tanácskozás végén elfogadott nyilatkozat szerint az EU állást foglalt a nagyszámú menekültnek, illetve migránsnak otthont adó tranzitországok és az Afganisztánnal szomszédos államok támogatása mellett. Továbbá az afgán régióból érkező illegális migrációs hullám megelőzése érdekében megerősíti határellenőrzési kapacsitásait, és mindent megtesz annak érdekében, hogy az afganisztáni helyzet ne jelentsen új biztonsági fenyegetést az uniós polgárok számára.

„A további erőfeszítések részeként az uniós tagállamok támogatást nyújthatnak önkéntes alapon történő áttelepítés formájában, kiemelten kezelve a kiszolgáltatott személyeket, például a nőket és a gyermekeket” – olvasható a nyilatkozatban.