A mintegy másfél órán át tartó megbeszélésüket követően a Sándor-palota Tükör-termében tartott sajtótájékoztatón Korom Ferenc azt mondta: a köztársasági elnök felkérésére adott helyzetjelentést a Magyar Honvédség helyzetéről, a honvédelmi és haderőfejlesztési programról, valamint a katonák pandémiás helyzettel összefüggésben végrehajtott feladatairól.

Hirdetés

Korom Ferenc többek között kiemelte, hogy a koronavírus-járvány a haderőfejlesztési program megvalósulását semmiben nem befolyásolta. Kitért arra is, hogy 2020-ban a Magyar Honvédség minden tervezett és pluszban kapott feladatot sikeresen teljesített.

Korábban írtuk