Heiter Dávidnak, a Magyar Nemzet riporterének kedden sikerült az otthonánál megszólaltatnia Perjés Gábort, akinél házkutatást tartott a 99 Mozgalom zavaros finanszírozása ügyében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Hirdetés

Perjéstől többek között azt szerették volna megtudni, hogy milyen iratokat és dokumentumokat foglaltak le a nyomozók, de a Párbeszéd politikusa egyetlen kérdésre sem válaszolt. A főpolgármester pénzhordó embere ugyanakkor nem cáfolta a házkutatás tényét, és ügyvédjéhez irányította a Magyar Nemzet munkatársát.

Az, hogy Perjésnél megjelent az adóhatóság, azért sem meglepő, mert lakcímére jegyezték be a 99 Mozgalmat, illetve ő volt az, aki félmilliárdnyi „mikroadományt” készpénzben befizetett az egyesület számlájára.

Karácsony Gergely pénzhordó emberénél tartott házkutatást a NAV

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Perjés törökbálinti otthonához kiszállt az adóhatóság. A nyomozók a 99 Mozgalom bűnügyével összefüggésben kerestek bizonyítékokat.

November 9-én ugyanebben az ügyben Karácsony Gergely jogi főtanácsadója, Tordai Csaba ügyvédi irodájában is házkutatást tartott a NAV, ahol okirat-hamisítás bűncselekményét alátámasztó bizonyítékokat foglaltak le egy ügyész jelenlétében.

A Magyar Nemzet cikkében megjegyzi, a botrány legújabb fejleményei óta teljes hallgatásba burkolóztak az érintettek. A mozgalom pénzügyeit intéző Perjés Gábor, Karácsony Gergelyhez és Tordai Csabához, a főpolgármester jogi tanácsadójához hasonlóan, nem válaszolt a lap korábbi megkereséseire sem.

A további részletekről a Magyar Nemzet oldalán olvashatnak.

Korábban írtuk