A közlemény szerint 2023-ban teljesítményhez kötve másfélhavi bónuszt is előirányzott a társaság. Ennek félhavi részét júniusban, a teljes havi összeget év végén kaphatják meg a dolgozók. Közölték, hogy az idei évre előirányzott egy havi bónuszt ebben a hónapban már megkapták a munkatársak.

Hirdetés

A cég közlése szerint jövőre emelkedhetnek a béren kívüli juttatásokra fordított források. Extra juttatásként továbbra is biztosított a meleg, illetve hideg menüs étkezés, a környező településekről pedig buszjárat szállítja a dolgozókat a gyárhoz. Évente egészségügyi szűrővizsgálat, megemelt összegű házasságkötési, gyermekszületési, illetve temetési támogatás érhető el – írták.

A Magyar Suzuki Zrt. tavaly 107 974 autót gyártott esztergomi gyárában, 4 százalékkal kevesebbet, mint az előző évben. Az értékékesítés nettó árbevétele 2021-ben 6 százalékkal, 1,754 milliárd euróra nőtt 2020-hoz viszonyítva. Az adózás utáni nyereség 48,8 millió euróra emelkedett a 2020. évi 20 millió euró után.

Korábban írtuk