Szükség van-e magyar vakcinagyárra?

Posted by Magyarország Kormánya on Friday, July 9, 2021
Hirdetés

Rétvári Bence azt mondta: a koronavírus-járvány felértékelte az önellátás fontosságát, azt, hogy egy-egy országnak legyen elegendő védőfelszerelése, fertőtlenítőszere vagy vakcinája.

Annál is inkább – folytatta -, mert nagyban nehezítette minden országban a védekezést, hogy sokszor távoli országokban kellett sorban állni egy-egy védőfelszerelés beszerzése érdekében.

A járvány alatt már részben létrejöttek azok a hazai kapacitások, amelynek itthon is lehetővé teszik fertőtlenítőszer és védőfelszerelés gyártását. Ugyanakkor a jövő kérdése, hogy szükségünk van-e saját vakcinagyárra, amelynek az előkészítése Debrecenben már el is kezdődött – mondta a politikus.

Ebben a kérdésben is augusztus 25-éig lehet visszaküldeni a konzultációs íveket – jelezte Rétvári Bence.

Korábban írtuk