Fotó: MTI/Balogh Zoltán, archív
Fotó: MTI/Balogh Zoltán, archív
Hirdetés

Az alapítvány közvélemény-kutatása szerint – amelynek részleteit kedden közölték az MTI-vel – a jobboldali megkérdezettek 85 százaléka az érettségi vizsgák lebonyolítása mellett foglalt állást, és pusztán a 13 százalékuk helyezkedett eltérő álláspontra.

A középen álló és a baloldali válaszadók több mint háromnegyede (77-77 százalék) tartja indokoltnak az érettségi vizsgák írásbeli, szigorú biztonsági intézkedések melletti megtartását, ezzel szemben a 20, illetve 22 százalékuk ellenzi a kormány döntését.

A közleményben megjegyezték, a magyarországi egyetemek rektorai állásfoglalásban támogatták az írásbeli érettségi megtartását. Véleményük szerint „ez a módszer objektívebb eredményeket hoz, mint az esetlegesen a korábbi év végi jegyekből képzett átlag”. Fontos kiemelni, hogy Magyarországon a felsőoktatásba készülő középiskolások nem tesznek külön felvételi vizsgát, hanem alapvetően az érettségi eredményük alapján kerülnek be az egyetemekre, illetve főiskolákra – jelezték.

A járványhelyzetre gyorsan reagáló, illetve a megbetegedések számát kontrolláló országok nagy része az érettségi megtartása mellett döntött: többek között Ausztriában és Németországban is megvalósulnak a vizsgák. Az előbbi országban – Magyarországhoz hasonlóan – csak írásbelit tartanak, míg Szlovákia a szóbelik mellett döntött. Csehország és Dánia is az érettségi megtartását tervezi, annak ellenére, hogy ezen országok egy részében van külön felsőoktatási felvételi is – tették hozzá.