A pénztárak előtti sorban állás elkerülése érdekében a menetjegy elővételben, online és mobilon történő megváltását javasolták.

Hirdetés

Vasúti jegyváltáshoz az utasok 5 százalékos kedvezménnyel használhatják az automatákat, és 10 százalékos kedvezménnyel vehetik igénybe az online jegyvásárlást a megújult Elvirán vagy a MÁV-applikációban is – jegyezték meg.

A decemberi dolgozó- és tanulóbérleteket január 5. helyett 7-ig fogadják el a vonatokon és a helyközi buszjáratokon, megkönnyítve az utasok sorban állás nélküli bérletvásárlását az új év első napjaiban – mutattak rá.

A MÁV honlapján elérhető, hogy Budapest elővárosi vonalain mikor indulnak a szilveszteri utolsó, illetve az újévi első vonatok. A Déli pályaudvarról Győrbe például 22.25-kor és 3.10-kor, Komáromba 0.25-kor lehet utazni; a Nyugati pályaudvarról Lajosmizsére 23.33-kor és 5.13-kor.

A kiemelt, frekventált vonalakon a csúcsidőszakokban közlekedő InterCity vonatokhoz – a lehetőségek alapján – több kocsit kapcsolnak a helyjegy-fogyásától függően.

A Volánbusz helyi és helyközi autóbuszai is az év végi ünnepnapok idején a megszokottól eltérően közlekednek; szilveszterkor, valamint az újév napján több járat nem közlekedik. December 31-én jellemzően a hét utolsó tanítási szünetes munkanapja szerint, 2022. január elsején pedig a munkaszüneti napra érvényes menetrend szerint közlekednek a buszok.

Felhívták a figyelmet arra, hogy a MÁV-Volán-csoport összehangolt, egységes működésének köszönhetően miközben az autóbuszjegyek és -bérletek továbbra is megvásárolhatók a Volánbusz pénztáraiban, jegykiadó automatáiban, partnereinél valamint a Közlekedési Mobiljegy alkalmazásban, egyes települések helyi díjtermékei a MÁV mobilalkalmazásban és a vasútállomások jegypénztáraiban is elérhetők. A MÁV-START pénztáraiban megválthatók a helyközi övezetes autóbuszbérletek, valamint a helyközi övezetes jegyek is 120 kilométerig, országszerte közel 300 helyszínen.

A december 31-ről január 1-jére virradó éjszakán minden vonalon biztosítják az éjszakai HÉV-közlekedést. Január 1-jén és 2-án a HÉV a munkaszüneti napokon érvényes menetrend szerint, január 3-tól a tanítási időszakban érvényes menetrend szerint jár.

A közlekedési társaságok végül a közleményben arra kérték az utasokat, hogy tartsák be a közegészségügyi előírásokat.

Korábban írtuk