A Gazdaságfejlesztési Minisztérium csütörtökön közölte, hogy tovább szigorítja a bevándorlással és munkavállalással kapcsolatos szabályokat, ezért új törvényjavaslatot készít. Dócs Dávid arról beszélt: semmilyen formában nem támogatják, hogy tömegesen érkezzenek Magyarországra vendégmunkások, ehelyett azt tartják célnak, hogy a külföldre távozott magyarok hazacsábításával töltsék be a hazai munkahelyeket.

Hirdetés

Az ellenzéki politikus hangsúlyozta: a Mi Hazánk Mozgalom nem az akkumulátorgyártásra építené a magyar gazdaságot, hogy aztán az ágazatban dolgozó multinacionális cégek külföldi vendégmunkásokat hozzanak ide tömegesen, hanem a hazai kis- és középvállalkozókat támogatná.

Nem szeretnénk, ha bevándorlóország lennénk – fogalmazott Dócs Dávid, aki szerint már most is „százezerszám” vannak itt vendégmunkások, miközben közel egymillió magyar „hagyta el az országot gazdasági menekültként”.

Azt mondta: olyan „elenyésző számban” engednének az országba vendégmunkásokat, ami a magyar társadalomnak „még nem teher”. Mi nem idegengyűlölők vagyunk, mi egészen egyszerűen a hazánkat féltjük – közölte Dócs Dávid.

Korábban írtuk