Újabb csavarral bővült a Jobbik gyalázkodó plakátkampánya, és egyre ingoványosabb az ehhez kapcsolódó finanszírozási háttér, miután a párt bejelentette, hogy Simicska Lajos cégeitől 1100 plakáthelyet vásárolt, részletre. Az így megszerzett felületeken rövid ideig láthatók voltak az „Ők a félelem, mi a remény”, és a „Mindennek van határa” tematikájú üzenetek, ám valaki egyik napról a másikra visszavonatta valamennyit.

Az újonnan megjelent plakátok jobbikos hirdetésnek látszottak, nemcsak témájuk, hanem a korábbi hirdetésekre hasonlító megjelenésük, szóhasználatuk miatt is. Ám a Jobbik állítja: a hirdetést nem ők, hanem egy magánszemély rendelte meg az időközben tulajdonukba került plakáthelyekre. Mint kiderült, az illető Simicska Lajos unokaöccse és egyben ügyvédje, az Index igazgatótanácsának tagja, Nagy Ajtony Csaba. Ő az, aki megrendelte a Jobbik lejárató plakátkampányát, írta a Magyar Idők. Közbeiktatására azért lehetett szükség, mert a júniusban elfogadott plakáttörvény tiltja, hogy pártok közterületeken politikai hirdetést jelentessenek meg.

Jakab Péter, a Jobbik szóvivője csak annyit volt hajlandó közölni a hirtelen jött plakátvagyonról, hogy azt részletfizetési konstrukcióban, utólagos törlesztéssel vásárolták, a részükre biztosított állami támogatásból. Az összeget üzleti titoknak minősítette, de mivel a párt tavalyi költségvetési támogatása nem érte el az 500 millió forintot, vélhetően mélyen piaci ár alatti szintet jelent. Hiszen a teljes támogatás az 1100 plakáthellyel elosztva azt jelentené, hogy egy-egy óriásplakátot mintegy 450 ezer forintért vásárolhatott meg a párt, ami még a féléves bérleti díjat is alig éri el. A reálisabb, plakátonkénti tízmilliós árhoz pedig évtizedekig kellene részletfizetést teljesítenie a Jobbiknak, ami üzleti szempontból nyilvánvalóan vevő és eladó számára sem lenne észszerű.

Az ügy kapcsán a Fidesz Simicska Lajos tiltott pártfinanszírozási akciójáról beszél. Főleg, hogy cégei plakátfelületeivel játszva a vállalkozó már korábban is kereste, milyen módon hasznosíthatná reklámeszközeit a Jobbik népszerűsítésére. Ennek első kísérlete a 2017. tavaszi „Ti dolgoztok, ők lopnak” kampány volt, ahol a párt szintén nem tudott elszámolni a megvásárolt plakáthelyek fedezetével. A párt éves költségvetési támogatása jellemzően már az akkori egyhavi bérlés költségeit sem tudta fedezni, amit lapunkban 1,3 milliárd forintra becsültünk (Demokrata 2017/25.). Piaci áron ugyanis egy plakát havi bérleti díja 20-130 ezer forint +áfa között mozog. Ezzel szemben a Jobbik bevallása szerint áprilisban és májusban 27-27 millió forintot fizetett 2468 óriásplakáthelyért és további 800 utcai hirdetési felületért, ami darabonként csupán 8500 forintos óriás­plakátdíjat jelent. Ezen üzleti képtelenség felszámolása érdekében döntött nyár elején a parlament a politikai megrendelésű reklámplakátok tilalmáról.

Váratlan módon azonban a Jobbik-plakátok ugyanúgy a közterek részei maradtak, mintha július 15-től nem is lépett volna életbe a tiltó passzus. Sőt, az utcákon megjelentek a párt „A nép nem betiltható…”, majd a bérunióról szóló plakátjai. Mindennek magyarázataként Simicska cégei azt állították, hogy a hirdetéseket egy magánszemély megrendelésére jelentették meg…

Vagyis a párt számára átjátszott plakátok immár a törvények megsértésével, harmadik kísérleteként értelmezhetők. E próbálkozásokban közös a titkolódzás, aminek keretében a Jobbik ezúttal bejelentette: csak az Állami Számvevőszéknek fedi fel az ügy finanszírozási részleteit. A pártot azonban az állami intézmény legkorábban csak 2019-ben vizsgálja…

A kifejezetten a 2018-as választásra időzített, mindent elsöprőnek szánt plakátkampányba azonban hiba csúszott. A terv kiötlői megfeledkeztek arról, hogy párt nem végezhet gazdasági tevékenységet. Ráadásul frissen szerzett plakátjaira vonatkozóan a Jobbik nem adta be lista­árait a területi kormányhivataloknak, és a plakátokról az impresszum is lemaradt. E mulasztások miatt az állami szervek meg is kezdték a megjelentetett hirdetések eltávolítását. Ennek hatására a hivatalhoz tiltakozó levél érkezett a megrendelőtől, akiről kiderült, hogy valóban Nagy Ajtony Csaba. Nyilvánvalóvá vált tehát: a Simicska által hiperolcsón a Jobbiknak átadott felületeket Simicska embere veszi bérbe, hogy ott hirdethesse a Jobbik üzeneteit…

A történetben a legijesztőbb az, hogy a Jobbik kormányzásra alkalmas pártnak állítja be magát, szavának súlya van, tisztessége megkérdőjelezhetetlen. 2003-ban Medgyessy Péter még azért mondatta le Kiss Elemér kancelláriaminisztert, mert ügyvédi irodája állami megrendeléseket kapott. Ő akkor, rövid időre szembefordult elődje, Horn Gyula legendássá vált mondatával: „lehet, hogy nem erkölcsös, de jogszerű…”

A Jobbik vezérkara a plakátmanőverrel a Horn Gyula-i erkölcstelenséghez talált vissza. Hogy jog és erkölcs tekintetében mennyire külön utat járnak, mutatja, hogy néha még cinkosan ki is kacsintanak a titkolózásból épült kommunikációs erőd falai mögül. Szabó Gábor párt­igazgató még az Ismeretlen Megrendelő időszakában mondta, a hirdetések megjelentetése mögött nem a Jobbik áll, ám azok mondanivalójával a párt száz százalékban azonosul. Még szép. Elvégre nekik rendelte meg a főnök pénzén a főnök unokaöccse.

Váratlanul azonban Simicska Lajos közleményben jelentette be, „…a mai napon a jelzett körülmények fennálltáig közterületi cégeim vezetőit arra kértem, hogy politikai és közéleti tárgyú hirdetés közzétételére vonatkozó megrendelést ne vegyenek fel, illetve ne teljesítsenek”. Bár Simicska szerint „a hatalom a nyílt, leplezetlen erőszak útjára lépett”, ez utóbbi kitételt bővebben nem fejtette ki. A civilnek álcázott jobbikos plakátok viszont eltűntek az utcáról. Úgy fest, Simicska Lajos visszavonulót fújt. A Jobbik elkezdhet új gazdát keresni.

Szarka Sándor