Deutsch Tamás az Utat mutatunk Európának – húsz éve tagja Magyarország az uniónak című konferencián úgy vélekedett, hogy 20 év után az unióban nagyobbak a bajok, mint amilyennek látszanak.

Hirdetés

Szerinte a problémák abból fakadnak, hogy az EU 15 tagállama nem volt felkészülve a bővítésre, Európa újraegyesítésére 2004-ben, valamint, hogy a nyugat-európai elitek gondolkodását az az évszázados mintázat határozza meg, hogy ők mindenben jobbak, gazdagabbak, ügyesebbek nálunk. A Maastrichti szerződés aláírását „ősbűnnek” nevezte, mert ezzel – mint mondta – a politikai integrációt alapszerződésbe iktatták.

További gondnak nevezte, hogy Európa ütemet vesztett a világrendi átalakulásában, a korábban remek teljesítményre képes Európa mellett „elszaladtak a versenytársai”, ezt azonban nem vette észre. Azt is mondta, hogy Európában progresszív, liberális hatalomátvétel zajlik, új totalitarizmus épül ki, Brüsszelben például ezt a rendezvényt nem lehetne megtartani.

Korábban írtuk

Szerinte az Oroszországgal szemben alkalmazott politika abból a belső szankciós politikából nő ki, amelyet Magyarországon és Lengyelországon „kísérleteztek ki”, hogy hogyan lehet a jog szabályait figyelmen kívül hagyva országokat uniós fejlesztési pénzektől megfosztani.

Végül arra is rámutatott, hogy a 2012-ben Nobel-békedíjat kapott unió ma a leghangosabb uszító az orosz-ukrán háborúban. Ennek ellenére nem járunk az unióval való viszony befejezésénél, most kell még nagyobb „szeretettel, törődéssel, lendülettel” fordulni felé – fogalmazott a képviselő.