Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Hirdetés

A rendezvényen a Miniszterelnökséget vezető miniszter úgy fogalmazott, a jakobinus diktatúra távoli „leszármazottjaként” megszületett bolsevik diktatúra „sosem látott nagyüzemi terrorjával”, a civilizáció addigi értékeinek lerombolásával új világot akart létrehozni, megalkotta az embertelen 20. századot, a totális államokat. Magyarország először a Tanácsköztársaság rövid és dicstelen 133 napja során találkozott a bolsevik diktatúrával – jelentette ki Gulyás Gergely.

Néhány hónapja alatt a rendszer megmutatta, hogy mire számíthatnak a magyarok a totális államoktól, a kommunistáktól – mondta Gulyás Gergely.

Hozzátette: száz évvel a történtek után az NKE-n azokra emlékeznek, akik már akkor a diktatúra ellen harcoltak akár a Ludovikán, akár kisebb-nagyobb fegyveres felkeléseket kirobbantva a Dunántúlon és szerte az országban.

Az első világháború után az emberek bíztak az új, demokratikus Magyarország ígéretében, azonban a Károlyi Mihály nevéhez kapcsolódó népköztársaság „a progresszív politika fogságában” nemhogy demokratizálni, de működtetni sem volt képes az államot – hangoztatta a miniszter.

Úgy vélekedett, hogy a kormányzat gyengén teljesített, különösen a belső rend és a külső védelem szempontjából: cserben hagyta a kommunistákkal küzdő rendőrséget és a határokat megtartani akaró katonákat. Így végül az állam teljes működése megbénult – mondta, megjegyezve: az anarchia, a létrejövő hatalmi vákuum szinte magától értetődően vezetett diktatúrához.

Gulyás Gergely kiemelte, hogy a Ludovika nemzeti intézmény volt. Az ott végzettek méltó nevet vívtak ki az akadémiának, „a nemzet szolgálatában, a hazáért mindhalálig” jelmondat szellemében harcolták végig az első világháborút.

A növendékeknek 1919 júniusában is magától értetődő volt, hogy vállalják a küzdelmet. Tudták, hogy kikhez kell hűségesnek lenniük – mondta a miniszter.

Amikor az ország nagy része bénultan vette tudomásul a kiépülő diktatúrát, az egyre gátlástalanabb terrort, ezek a fiatalok megtették, ami az erejükből tellett – hangsúlyozta.

A felkelés azonban előkészítetlen volt: hiányoztak a kivitelezhető tervek, a megfelelő eszközök, a társak.

Néha az áldozatok korábbi hőstetteikkel üzennek a jövőnek. Akadtak emberek, akik nehezebb időkben a saját életüket is készek voltak feláldozni a hazáért, és ennek az üzenetnek a Ludovikán mindig érvényesnek kell maradnia – jelentette ki Gulyás Gergely.

Megemlékezés a Tanácsköztársaság elleni Ludovika-felkelés 100. évfordulója alkalmából

Gepostet von Gulyás Gergely am Montag, 24. Juni 2019

Koltay András, az NKE rektora felidézte, hogy éppen száz éve, 1919. június 24-én tört ki a Ludovikáról induló felkelés a Tanácsköztársaság ellen. Huszonkilenc tiszten és kétszázötvenhét „akadémikuson” kívül altisztek és civilek szálltak fegyveresen szembe a Vörös Hadsereg katonáival, de a megmozdulás hamar kudarcba fulladt.

Az eredménytelenséget követően azonban előbb-utóbb megvalósult az eredeti cél: végül a Tanácsköztársaság is elbukott, és „a kommunizmus kísértete” sem járja már be Európa ezen szegletét.

A nemzet kollektív emlékezetében azon hősök alakja marad meg, akik a legnehezebb pillanatban hoztak áldozatot, teljesítették kötelességüket – hangoztatta Koltay András.

A rendezvényen, amelyen ágyúlövésekkel is tisztelegtek, részt vett mások mellett Boross Péter korábbi miniszterelnök.

Az esemény sajtóanyagában azt írták, hogy az ellenforradalmi kísérletet hetekig szervezték a tanári kar egyes tisztjei. Közülük is kiemelkedett Lemberkovics Jenő százados, Schranz Ödön alezredes és Hőnig Vilmos őrnagy.

A szervezők az akadémia tisztjei és növendékei mellett a dunai flottilla egy részének a segítségére is számíthattak.

A kadétok a terveknek megfelelően a hatalmukba kerítették a Ludovika épületét. A felkelés ellen azonban gyorsan mozgósították a Vörös Hadsereget és a Vörös Őrséget. Lemberkovics Jenőt több tiszttársával együtt elfogták és agyonlőtték, majd aknavetőket és tüzérséget is bevetve néhány óra alatt megtörték az ellenállást a Ludovikán. A felkelők 1919. június 25-én, hajnali 2 óra körül megadták magukat.

A történteket vérfürdő követte volna, azonban Guido Romanelli alezredes, az antant Magyarországra küldött megbízottja erélyes közbelépésével megakadályozta a halálos ítéletek végrehajtását.

Az ellenforradalom első évfordulóján, 1920. június 24-én emlékoszlopot avattak a harcokban elesettek tiszteletére a Ludovika kertjében. A művet Sidló Ferenc szobrász alkotta, oldalára az akadémia vértanúinak neveit vésték: Lemberkovics Jenő, ivándai Karátson István és Mildner Ferenc századosok, Erődy Ödön tartalékos főhadnagy és Pogány Jenő II. évfolyambeli akadémikus.

Az emlékoszlop 1945 után eltűnt, az NKE a hiteles másolatát készíttette el, ezt leplezték le hétfőn.