Fotó: MTI/Kovács Anikó
Potápi Árpád János államtitkár és Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója az intézet születésnapi rendezvényén Budapesten 2022. november 23-án

Potápi Árpád a rendezvényen, amelynek megtartását tavaly a pandémia miatt kellett elhalasztani, kiemelte: a kutatóintézetnek is köszönhető, hogy az államtitkárság szinte minden területen naprakész információkkal rendelkezik.

Hirdetés

Az intézet munkatársai a Kárpát-medencei óvodafelújítások kapcsán kimutatták, hogy a Felvidéken nőtt a magyar óvodások és kisiskolások száma, de hasznos kutatásokkal járultak hozzá a szlovákiai önkormányzati választásokon induló magyar párt tevékenységével vagy a szerbiai választásokkal kapcsolatos kérdésekhez is – mondta az államtitkár.

Hozzátette: az intézet meg tudta szólítani a határon túli és a magyarországi közvéleményt, illetve a fiatalokat is. „Mindannyian büszkék lehetünk a munkájukra” – közölte Potápi Árpád.

Kántor Zoltán, a 2011-ben létrejött Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója hangsúlyozta, fontos a 12 éve szilárd alapokon nyugvó nemzetpolitikai stratégia folyamatossága, s annak kialakításában az intézet is részt vehetett.

Az intézet feladata a külhoni magyar közösségek megerősítése, olyan tudományos munkát végez, amely a gyakorlatban is jól hasznosítható. Tudomány, politika és közigazgatás együttműködése valósul meg a területen. Az intézet kutatta az oktatás, a család és a diaszpóra kérdéseit, több mint félszáz kiadványban és száz rendezvényen mutatta be eredményeit – ismertette az igazgató.

Kántor Zoltán hangsúlyozta továbbá az intézet, az államtitkárság és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. együttműködésének fontosságát.

Korábban írtuk