Rétvári Bence közölte, hogy 1205 pedagógus, nagyjából egy százalék nyilatkozott úgy, hogy nem lép át az új életpályatörvény hatálya alá, viszont szeptember 16. óta 460 új pedagógus kezdte meg a tanítást állami iskolában, akik már az új jogállás szerint létesítettek jogviszonyt, és ez a szám hétről hétre emelkedik.

Hirdetés

Az utánpótlás szempontjából pedig biztató, hogy húsz éve nem vettek fel annyi hallgatót pedagógusképzésre, mint idén: húsz éve 5007, tíz éve 9070, idén pedig rekordmagas 12894 hallgató kezdte meg a tanulmányait

– mondta el az államtitkár.

Rétvári Bence szerint azt, hogy van-e elég tanár, legjobban a tanár-diák arány mutatja meg, és ebből a szempontból nemzetközi viszonylatban Magyarország jól áll, mindenhol az első harmadban van.

Az Eurostat rangsora szerint a nyolcadik legjobb arány a magyar, 10-15 százalékkal több tanár van Magyarországon, mint az EU-s átlag, az OECD kimutatása szerint pedig 3-4 diákkal kevesebb jut egy tanárra, mint a világ legfejlettebb országaiban általában, így olyan államokat előz meg Magyarország, mint Németország, Franciaország, Finnország, Svájc, az Egyesült Államok vagy Japán – sorolta az államtitkár.

Az új életpályatörvény sok területen hozza előnyösebb helyzetbe a tanárokat, rájuk lett szabva, az ő megbecsültségüket szolgálja

– emelte ki Rétvári Bence.

Egyrészről most már a pedagógus nemcsak egy a számtalan közalkalmazott közül, hanem „ők a nagybetűs Pedagógusok”, másrészt az új törvény teremti meg a béremelés alapjait. Ezenfelül csökken a tanárok óraszáma az eddigi 22-26 tanóráról fix heti 24 tanórára, növekszik a szabadnapok száma 46-ról 50-re, és több idő marad a tanításra, mert az adminisztrációs terhek többségét – a háromféle minősítést és önértékelést, illetve a pedagógus I. fokozatban levők portfólió készítési kötelezettségét – eltörli az új törvény. Megszűnnek továbbá a pályakezdőket és fiatalokat hátrányosan érintő bérszabályok, így a fiatal tanárok közül többen lépnek és maradnak a pályán a fizetés miatt – ismertette az államtitkár.

Rétvári Bence a következő nagy feladatnak a pedagógusok nagyarányú fizetésemelését nevezte.

Ha végre nem blokkolják tovább az EU-s forrásokat, akkor azonnal 561 ezer forintra emelkedik a pedagógus átlagbér, 2025-re pedig nyolcszázezer forintot fognak keresni átlagosan a pedagógusok

– mondta.

Ha a baloldal nem akadályozná a pedagógus béremelést, bizonyára még többen maradnának a pályán vagy választanák ezt a hivatást – jegyezte meg az államtitkár. Hozzátette, 2008-ban a baloldali kormány alatt 15 ezer tanárt bocsájtottak el, elvettek minden pedagógustól egyhavi bért, több mint 380 helyen zártak be iskolát, és tandíjassá tették a pedagógusképzést, az Orbán-kormány viszont a gazdasági válság éveiben is emeli a béreket.

Rétvári Bence a baloldallal kapcsolatban azt is mondta, hogy az elmúlt hónapok sokszor erőszakos akciói mögött baloldali politikai aktivisták álltak, a pártok a pedagógusok ügyére akartak rátelepedni, a tanárokat és diákokat felhasználva akartak országos kormányellenes akciókat indítani.

Véleménye szerint a szakszervezetek is azok ellen dolgoztak, akiket képviselniük kellett volna, mert folyamatosan valótlanságokat terjesztettek az új jogállási törvényről, hogy minél többen hagyják el a pályát.

Az államtitkár Karikó Katalin kutatóbiológus és Krausz Ferenc fizikus Nobel-díjával kapcsolatban azt hangoztatta, hogy mind a ketten a magyar oktatási rendszerben tanulták meg az alapokat. Éppen ezért nekünk, magyaroknak is önbizalmat adhat, hogy mi is képesek vagyunk a legkiválóbb teljesítményre ma is. De ehhez az kell, hogy megbecsüljük magunkat és ne lebecsüljük.

Korábban írtuk