Fotó: MTI/Kátai Edit
Hirdetés

A Kovászna Megyei Törvényszék kedden jogerős ítéletben utasította el a 2018. március 14-i bírságolási jegyzőkönyv érvénytelenítésére benyújtott polgármesteri keresetet, és hagyta helyben az elsőfokú ítéletet, mely 5000 lejről (350 ezer forint) 500 lejre (35 ezer forint) csökkentette a bírságot.

A kormány Kovászna és Hargita megyei képviselői tavaly először bírságolták meg Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely és Székelyudvarhely polgármestereit a március 15-én közterekre kitűzött piros-fehér-zöld zászlókért, szalagokért.

Az 1994/75-ös törvényre hivatkoztak, amelynek értelmében „más országok zászlaját csak a román zászlóval együtt és csak hivatalos állami látogatások vagy nemzetközi összejövetelek alkalmával szabad kitűzni középületekre és közterekre Romániában”.

A prefektusok a kiszabható legnagyobb, 5000 lejes (350 ezer forintos) bírságot rótták ki a magyar elöljárókra, és némelyiküket két, egymás utáni napon is megbírságolták az állítólagos szimbólumhasználati vétség miatt.    

A bírságolási jegyzőkönyvek érvénytelenítésére indított pert Székelyudvarhely jogerősen, Sepsiszentgyörgy polgármestere első fokon megnyerte. A polgármesterek arra hivatkoztak, hogy a kitűzött jelképek nem azonosak Magyarország hivatalos zászlajával, és idézték a román jelképtörvény végrehajtási utasításait, amelyek szerint „azok az etnikai kisebbségek, amelyek országos szervezettel rendelkeznek, rendezvényeiken használhatják saját jelképeiket is”.

Hargita megye prefektusa később hasonló bírságot rótt ki Székelyudvarhely polgármesterére a 2018. október 23-án és 2019. március 15-én kitűzött nemzeti jelképek miatt, Kovászna megye prefektusa pedig Sepsiszentgyörgy polgármesterét bírságolta meg idén is a március 15-én kitűzött jelképek miatt.

Egyebek között e hatósági fellépés késztette az RMDSZ-t arra, hogy februári kongresszusán határozatban nyilvánítsa ki: a magyar és a székely zászlót, valamint a magyar és a székely himnuszt nemzeti szimbólumnak tekinti.