Az MNB álláspontja szerint az ügyfelek védelme érdekében a Revolut Banknak itthoni leánybankként, magyarországi székhellyel, tőkeerővel, a hazai jegybank felügyelete alá tartozó intézményként kellene végeznie tevékenységét.

Hirdetés

Az MNB jelenlegi ismeretei szerint a társaság státuszában legalább jövő évig nem várható változás, addig is online, határon átnyúló szolgáltatóként működik, így a magyar ügyfelek továbbra sem tudják Magyarországon rendezni betétbiztosítási, fogyasztói vagy elszámolási jogvitájukat a Revolut Bankkal szemben.

Kiemelték: a Revolut társaság prudenciális és fogyasztóvédelmi felügyeletét – az uniós jogszabályok szerint – alapvetően az anyabank székhelye szerinti litván, vagyis nem a hazai felügyeleti hatóság látja el.

A Magyar Nemzeti Bankot „fogadó országbeli” felügyeletként a fogyasztóvédelem terén csak korlátozott jogosítványok illetik meg. A betétesek védelmét a litván – és nem a magyar – betétbiztosítási rendszer garantálja. Esetleges elszámolási, fogyasztói vagy betétbiztosítási probléma esetén az érintett magyar fogyasztók alapvetően csak Litvániában kereshetnek jogorvoslatot saját ügyeikben – hívta fel a figyelmet az MNB.

Korábban írtuk