Sosem állították, hogy van független, akkreditált közbeszerzési szaktanácsadójuk – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek a Transparency International jogi igazgatója. Ligeti Miklós szerint a legtöbb olyan ajánlatkérő, önkormányzat, állami szervezet vagy közpénzt használó, támogatásból gazdálkodó cég, amelyik köteles közbeszerzési eljárást lefolytatni, nem rendelkezik független akkreditált közbeszerzési szaktanácsadóval. Viszont mint kiderült, ilyen szakember a Transparencynél sem dolgozott a vizsgálat idején.

Hirdetés

Ennek ellenére az NGO a BKK felkérésére azt a közbeszerzési eljárást vizsgálta, amely a Lánchíd-felújítás kivitelezését végző cég, vagyis az A-Híd Zrt. kiválasztására irányult. A Transparency International azt állítja, nem találtak nagyobb arányú, az eljárás eredményességét befolyásoló szabálytalanságot.

A lapnak a Fidesz fővárosi frakcióvezetője úgy reagált, a probléma azzal van, hogy ezért ötmillió forint megbízási díjat kapott a cég. Wintermantel Zsolt szerint mindezt úgy, hogy nem voltak erre teljesen felkészülve és nem is volt rá szükség. Hozzátette: a végén az is kiderült, hogy ebben a folyamatban semmit nem tudtak megállapítani, úgyhogy teljesen indokolatlanul lett számukra kifizetve a pénz.

A kérdés csak az, hogy kinek a nyomására kellett ezt a szerződést megkötniük

– tette hozzá Wintermantel Zsolt.

Korábban írtuk

A teljes cikk a Magyar Nemzet oldalán olvasható IDE kattintva.