Hirdetés

Kiemelte, kormányzati szervek, önkormányzatok, segélyszervezetek és egyházak Magyarország határain és a Kárpát-medencén belül és kívül is „egy emberként álltak amellé, hogy a kárpátaljai magyarságot megsegítsék”.

Panyi Miklós hozzátette, bízik abban, hogy ezt az összefogást a kárpátaljai magyar közösség is érzi. Hangsúlyozta, a magyar kormány a maga részéről minden támogatást igyekszik megadni Kárpátaljának és az ott élő magyar közösségnek, legyen szó akár az oktatási intézmények finanszírozásáról, bértámogatásról, az egyházak támogatásáról, a civil szervezetek részéről felmerülő kiadásokról, vagy a segélyszervezetek humanitárius tevékenységére fordítandó támogatásokról.

Az államtitkár kiemelte, a magyar családok közvetlen segítésére is igyekszik gondot fordítani a kormány, hiszen – mint mondta – az oktatási-nevelési támogatást százezer forintra emelte. Az államtitkár felhívta a figyelmet a helyi közösségek megtartó erejének és a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületéhez hasonló szervezetek fontosságára.

Hangsúlyozta, az anyagi segítség mellett nagy szükség van arra is, hogy a helyi közösségek „tartsák egymásban a lelket, támogassák egymást lelki értelemben is”.

A magyar kormány a jövőben is mindent meg fog tenni, hogy segítse a kárpátaljai magyarságot, legyen szó humanitárius tevékenységről, a helyi oktatási intézmények vagy civil szervezetek támogatásáról – hangoztatta Panyi Miklós.

Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke a közmédiának elmondta, kétszáz szülő és gyermek érkezett pénteken Kárpátaljáról a sátoraljaújhelyi táborba, melynek célja, hogy a résztvevők kiszakadhassanak a háború hétköznapjaiból.

Megjegyezte, a Rákóczi Szövetség ebben az évben mintegy száz programot tervez, melyek a magyar fiatalokról fognak szólni. Januárban és februárban a Kárpátalján élők további megsegítésére és az iskolaválasztásra összpontosít a Rákóczi Szövetség – tette hozzá az elnök.

Csáky Csongor elmondta, január 15-étől több száz fiatalt szeretnének fogadni a táborban, ezzel segítve a gyermekeket abban, hogy egy-egy hétre kiszakadjanak az otthoni hétköznapokból.

Korábban írtuk