Fotó: MTI/Vasvári Tamás
Egy idõs nõ megkapja a Pfizer-BioNTech koronavírus elleni vakcinájának második adagját a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházban Székesfehérváron 2021. február 27-én.
Hirdetés

Kifejtette, hogy nem sokkal ezelőtt még a koronavírus-járvány második hulláma leszálló ágban volt Magyarországon, az új mutánsok terjedése okozta a mostani, újabb felszálló szakaszt. Erős figyelemmel kell ezért kísérni a szennyvízadatokat, mert azok alapján előre megbecsülhető, hogy a következő hetekben milyen tendenciára lehet számítani – hangsúlyozta.

Rusvai Miklós azt mondta: a koronavírusnak számos mutánsa van, de ezek közül csak néhány „tett szert hírnévre”, és azokra kell figyelni, amelyeknél a vírus terjedőképessége változik – mint a brit mutáció esetén – , vagy amelyeknél – mint a dél-afrikai variánsnál – a vírus tüskefehérjéje módosul, mert ez befolyásolja a védőoltások hatékonyságát. A dél-afrikai mutánsnál csak kismértékű eltérést mutattak ki, így a jelenlegi vakcinák az ellen is védenek – jelentette ki.

A szakember felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy a vakcina a fertőzéstől nem véd, de megelőzi a súlyos tüneteket vagy a betegség halálos kimenetelét. Példaként említette, hogy egy németországi idősotthonban több tucat beoltott lakó kapta meg a fertőzést, de egyikük sem halt meg, pedig voltak köztük súlyos társbetegségük miatt is veszélyeztetettek.

Rusvai Miklós emlékeztetett rá, hogy a világban vakcinahiány van, és megjegyezte, hogy a kínai és az orosz vakcinát számos – köztük gazdag – országban használják. Széles körben alkalmazták azokat idősökön, várandósokon is minden szövődmény nélkül – jelentette ki.

Korábban írtuk